Serie A előzetes

Az Udinese nápolyi győzelemmel venné vissza az első helyet

Nyolc mérkőzéssel folytatódik szerdán este a Serie A kilencedik fordulója. A kör rangadóján a forduló előtt első helyezett Udinese a Napolihoz látogat, és egy idegenbeli győzelemmel előzné vissza a kedden nyerő Juventust a tabella élén. Az Inter a pontlevonással sújtott, de a pályán remeklő Atalantához, a Roma pedig egyik mumusához, a Genoához utazik.

Napoli-Udinese
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: 2
Az előző szezon két meglepetéscsapata nem kezdte rosszul ezt az idényt sem, noha a tavalyi bronzérmes nápolyiaktól a nyári erősítéseket látva talán stabilabb teljesítményt vártunk. A Zebracsikók papíron sokat gyengültek május óta, de már látszik, hogy inkább csak átalakulásról beszélhetünk, hiszen még veretlenek, és arra készülnek, hogy győzelmükkel visszavegyék az első helyet a kedden nyerő Juventustól. Még az olasz bajnokságban is egyedülálló, hogy hét lejátszott bajnoki után csak egyetlen kapott góljuk van, az viszont egyáltalán nem meglepő, hogy kapitányuk, Antonio Di Natale majdnem meccsenkénti egygólos átlagnál jár, és vezeti a góllövőlistát.

A Napolinál lassan de biztosan bővül a sérültlista, Britos, Pandev és Donadel mellett már az eddig hatszor pályára lépő Garganóra sem számíthat Walter Mazzarri. Az Udineséből Barreto biztosan hiányozni fog, de ő eddig is csak egyszer játszott, Bastára azonban nagyobb szüksége lehet az együttesnek. Az ő játéka még kérdéses.

Az Udinese nápolyi győzelemmel venné vissza az első helyet

AC Milan-Parma
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1
A hosszú időre kidőlt Flamini és Gattuso mellett Pato és Thiago Silva sem játszhat a Milanban szerdán este, de a piros-feketék vasárnapi mérkőzését látva csak utóbbi fog hiányozni. Leccében nélküle ugyanis három gólt kapott az együttes, de Pato nélkül is tudott négyet rúgni, elsősorban Boateng mesterhármasának köszönhetően. Yepes szerepeltetése Thiago Silva helyén annyiban bejött Massimo Allegrinek, hogy a győztes gólt ő szerezte meg, de azért nem lepődnénk meg, ha ezúttal Mexés kerülne Nesta mellé a védelem közepére. A másik oldalon Franco Colombának jó dolga van, valószínűleg mindenki, így a napokban izomsérüléssel bajlódó Crespo is a rendelkezésére áll.

A Milan legutóbbi három tétmeccsét megnyerte, a Parma azonban épp egy hazai vereségből érkezik a San Siróba, ahol 1996 óta nem tudta legyőzni a piros-feketéket.

Atalanta-Internazionale
20:45
hatharom-tipp: X
A milánóiak úgy is a bergamóiak mögött állnak a tabellán, hogy utóbbiaktól hat pontot levontak, azaz az egyik csapat magához képest pocsékul, a másik a vártnál jobban szerepelt idáig. Az Internél olyan apróságoknak kell egyelőre örülni, mint hogy nem állnak kiesőhelyen, az Atalanta viszont idegenben, Parmában tudott nyerni a hétvégén. Ráadásul az azt megelőző fordulóban az Udinese ellen is otthon tartottak egy pontot, és Stefano Colauntónak a rendelkezésére áll az említett két meccsen pályára küldött kezdőcsapat.

Claudio Ranieri nem dolgozhat teljes kerettel, Ranocchia, Poli, Coutinho, Forlán és Samuel is sérült, de a múlt hét két eredménye (győzelem a BL-ben Lille-ben és a bajnokságban a Chievo ellen) azt sugallja, hogy lassan rátalál a megfelelő felállásra botladozó együttesénél.

Lazio-Catania
20:45
hatharom-tipp: 1
Két foghíjas csapat küzd meg Rómában. A Lazióból Hernanes, Alvaro Gonzalez, Matuzalem, Berardi és Mauri sérülés, Dias pedig eltiltás miatt fog hiányozni, a Cataniában pedig Pablo Ledesma, Capuano, Pablo Alvarez, Llama és Suazo nem játszhat. A hazaiak öt-, a vendégek négymeccses veretlenségi sorozattal rendelkeznek, de míg előbbiek négyszer nyerni is tudtak, addig utóbbiak háromszor döntetlenre adták a meccseiket. Cataniában abban esetleg bízhatnak, hogy a vezetőedző, a korábbi Roma-csatár, Vincenzo Montella lelkesedése átragad a játékosaira egy Lazio elleni mérkőzésen.

Genoa-Roma
20:45
hatharom-tipp: X
A hazaiak sérülés miatt Zé Eduardóra, eltiltás miatt pedig Kaladzéra nem számíthatnak, a vendégeknél pedig Totti, Cicinho, Lobont és Rosi mellett már Pjanic is az orvosi szobát látogatja az edzések helyett. A Genoa ugyan nem tudott nyerni a négy legutóbbi bajnokiján, de hazai pályán kiharcolt két döntetlent, előtte pedig sorozatban ötször győzött. A Farkasok ráadásul valószínűleg nem szeretnek mostanában a piros-kékekhez járni, hiszen a legutóbbi kilenc alkalomból csak egyszer tudtak nyerni. Tavaly 3-0-s előnyről kaptak ki 4-3-ra, ami az azóta már az Internél dolgozó Claudio Ranieri lemondásához vezetett.

Serie A, 9. forduló
További mérkőzések
Novara-Siena 20:45
hatharom-tipp: 1
Chievo-Bologna 20:45
hatharom-tipp: 1
Cesena-Cagliari 20:45
hatharom-tipp: 2