Karrier

Váratlanul ért a hír, félóra alatt elváltunk - Véber György

A hétfői napon menesztették a Lombard-Pápa kispadjáról Véber Györgyöt, aki egyáltalán nem számított arra, hogy néhány sikertelenebb mérkőzés után egyszer csak megköszönik három éve tartó munkásságát.

Véber menesztése váratlanul jött
Mint arról korábban honlapunk is beszámolt, a Lombard Pápa hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Véber Györggyel.  Az utódot várhatóan a napokban megnevezik.

A 42 éves tréner 2009 óta irányította a Veszprém megyei alakulatot, amely az ő vezérletével jutott fel az első osztályba, majd ott biztos középcsapattá vált. Véber munkáját a hazai szakma nagyra értékelte, és az eredmények is őt igazolták, az utóbbi hetek gyengébb szereplése azonban úgy tűnik, nem fért bele a tulajdonos elképzeléseibe. 

"Váratlanul ért a hír. Nem jöttek az eredmények ez kétségtelen. Szerintem nem volt olyan nagy probléma, amely ezt indokolja, de a tulajdonos úgy látta, hogy új impulzusokra van szüksége a csapatnak. Nyugodt a lelkiismeretem, mindent megtettem, éppen ezért a válásunk is félóra alatt megtörtént. Egy másodosztály 6. helyén álló csapatból faragtam olyan élvonalbeli középcsapatot, amelyről a szakma és a szurkolók is gyakran megemlítették, hogy az NB I egyik legstílusosabban játszó csapata” - mondta a sportandmedia.com-nak Véber, aki elmondta, hogy csapatot nem keres. „Kíváncsian várom, hogy az elmúlt három évben végzett munkám mit hoz nekem a konyhára. Lesz-e ajánlat, vagy sem?