NHL

Jaromir Jagr két góllal vezette győzelemre a Flyerst - videó

  • Molnár Dávid

Az NHL 19. játéknapján a szezonrajtot kiválóan vevő Toronto Maple Leafs a Philadelphia Flyers otthonába látogatott, hogy tovább folytassák jó sorozatukat, azonban hiába szerezték meg a vezetést az első harmadban Phil Kessel révén, végül mégis csak a narancs-fekete mezes Jagrék örülhettek a végén. Igaz csak visszafogottan, hiszen csapatkapitányuk már az első harmadban szemsérülést szenvedett.

Nyolc mérkőzés – ennyire volt szükség Jagrnak, hogy végre eredményes legyen új NHL-es csapatában. Bár az eddigi meccsek során összegyűjtött 4 gólpasszt, érezhetően egyre nagyobb terhet róttak rá góltalansága miatt a drukkerek és a három millió dollárt kóstáló szerződés egyaránt, amit a nyáron kötött a Flyersszel. A meccs első harmadában azonban ezek a súlyos terhek lekerültek a válláról, hiszen emberelőnyben ő egyenlítette ki a találkozót, miután a Flyers már a hetedik percben hátrányba került Phil Kessel szezonbeli 9. találatának köszönhetően – amivel mellesleg az amerikai csatár jelenleg vezeti a ligát gólok tekintetében.

A csehek legenfdája nyolc mérkőz után talált be a Philadelphiában
A folytatásban egy másik Flyers csatár is felébredt végre kora őszi álmából. Bár Scott Hartnellt nem kifejezetten a góljai miatt szerették meg Philadelphiában, azonban már ő is adós volt a gólokkal, hiszen tavaly 24 találatig jutott, és idén a megnövekedett jégidejével még többet várnak tőle. Két góljával már 3-1-re elhúzott a Flyers, de ekkor még Dave Steckel révén sikerült egy gólra felzárkózniuk a vendégeknek.

A harmadik harmadban alig 5 perccel a vége előtt azonban jött ismét Jagr, és az este második duplá-zójaként eldöntötte a két pont sorsát. Jagr és Hartnell is kétszer volt eredményes, valamint egyszer-egyszer ki is szolgálták egymást, úgyhogy hárompontos estét zártak mindketten, és megérdemelten választották meg őket a meccs sztárjainak.

A meccs azonban nem erről marad emlékezetes. Chris Pronger mindenkit megrémített az első har-madban, mivel szemét kezeivel letakarva távozott, miután oldalról kapott egy ütést. Paul Holmgren a meccset követően tájékoztatta a médiát Pronger állapotáról:

A szeme oldalán érte az ütést, és az rendesen felduzzadt. Abban reménykedünk, hogy nem túl sok vér gyülemlett fel ott, ami később problémákat okozhat. Úgy vélem megijedt, de ez teljesen érthető. Amikor valami hasonló történik a szemeddel, akkor aggódni kezdesz, hogy mi történhet veled. Azonban úgy láttam, hogy a második harmad végére lenyugodott, és jól volt már, mikor távozott.”

A Flyers csapatkapitányát így is nélkülöznie kell csapatának minimum három hétig, ami bármely gárdának érzékeny veszteséget jelentene, nem csak a Philadelphiának.

A játéknap másik két mérkőzésén a Montreal a Floridát fogadta, míg az NHL újdonsült, hetedik kanadai csapata, a Winnipeg a Rangerst látta vendégül. A Panthers Jakob Markström cserekapus szenzációs formájának köszönhetően - 40 védést mutatott be a hálóőr - ellopta a 2 pontot a Bell Centerből, ezzel pedig a Canadiens már sorozatban hatodszor kapott ki. Rezeg a léc Jacques Martin alatt rendesen, bár arról talán nem ő tehet, hogy a nyáron érkezett erősítések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A Rangers kapujában ezúttal nem Lundqvist védett, akit pihentettek a múltkori mérkőzésen elszen-vedett kisebb sérülését követően. Martin Biron azonban megmutatta, hogy nem kell aggódni a teljesítményével kapcsolatban, tud ő is remekelni – 28 lövésből 27-et hárított, míg csatárai két gólt lőttek, ez pedig elég volt a soványka 2-1-es győzelemhez, ami viszont ugyanúgy 2 pontot ér, mint bármely más kiütéses győzelem.

NHL
19. játéknap
Philadelphia Flyers – Toronto Maple Leafs 4-2
Montreal Canadiens – Florida Panthers 1-2
Winnipeg Jets – New York Rangers 1-2