NFL

Tim Tebow a sírból hozta vissza a Miami elleni meccset

  • Molnár Dávid
megosztom

Mint a beharangozóban feltüntettük, a Denver Broncos új irányítóval vágott neki a Miami Dolphins elleni mérkőzésnek. Az egyetemi évei alatt passzairól és futásairól egyaránt elhíresült Tim Tebow sokáig úgy tűnt, hogy egy vesztes találkozón mutatkozhat be az NFL-ben kezdőként, azonban végül csak megcsillogtatta képességeit.

Dan Carpenter három mezőnygóljával és Matt Moore TD-passzával már 15-0-ra mentek a hazai Delfinek a negyedik játékrész közepén, és úgy tűnt, hogy sikerül megfogniuk a szintén csúnya mutatóval rendelkező Broncost. Azonban a denveriek másképp gondolták a végkimenetelt, és az utolsó 5 és fél percet irigylésre méltóan végig támadták Tebow-ék. 2:44-gyel a vége előtt megtört a jég, és Tebow 5 yardos dobását lehúzta Demaryius Thomas a 6 pontért, és Matt Prater, a Broncos rúgója értékesítette az extra pontot. 15-7-re módosult az állás, azonban ez még mindig nem volt elég az üdvözüléshez.

Tim Tebow, a Denver Broncos irányítója melegít be 2011 októberében

Azonban a touchdown utáni denveri kirúgást követően a tojáslabdát a vendégek kaparintották meg, úgyhogy folytatódhatott a harc a kiegyenlítésért. Majd két és fél percen át tartó ostrom után végre elértek újra a Dolphins végzónájához, ahol Tebow megmutatta, miért is várták oly sokan az NFL-es debütálását: előbb Daniel Fellsnek adott 3 yardos TD-passzt, majd a kiegyenlítés reményében a szokásos 1 pontot érő mezőnygól helyett megpróbálkoztak a 2 pontot érő futással. Ismét csak Tim Tebow-ra került a reflektorfény, mivel ő értékesítette az extra pontokat, melyekkel 17 másodperccel a vége előtt kiegyenlített a Broncos.

Jött a hosszabbítás, ahol Matt Prater 52 yardos mezőnygólja eldöntötte a mérkőzést, azonban a végén mégis mindenki Tebow-t dicsérte, annak ellenére, hogy három harmadon keresztül nem sokat tett hozzá a csapata offenzíváihoz. Mégis sikerült 161 yardot összeszednie passzokkal, valamint nyolcszor futott neki a labdával, melyek során további 65 yardot ért el a meccs folyamán a 2 TD passz és a 2 extra pont mellett. Ha nem is a legfényesebb bemutatkozás volt ez tőle kezdőként, panasz végül nem érheti, hiszen oroszlánrészt vállalt a Broncos drámai győzelméből.

Mark Sanchez felülmúlta a Chargerst

Mark Sanchez egy újabb meccs erejéig elhallgattatta a kritikusait, miután megbízható teljesítménnyel állt elő a Chargers elleni rangadón. Bár a találkozó nem úgy kezdődött, ahogy a hazaiak szerették volna: Dustin Keller ejtette ki kezéből Sanchez passzát, Donald Butler pedig a megkaparintott játékszerrel meglódult és 37 yardos TD-vel sokkolta már 2 perc után a Jets drukkereket. A második negyedben a Chargers további két touchdownnal szomorította el a hazaiakat, azonban a Sanchez-Plaxico Burress duó már a második 15 percben is összehozott egy 6 pontot érő TD-t.
21-10-es Chargers vezetéssel kezdtek neki a második félidőnek a csapatok, és az „ami működik, ne javíts rajta” elven működve Sanchez továbbra is Burresst kereste passzaival, ha a vendégek végzónájához értek, és további két alkalommal sikerült a párosnak összehoznia a 6 pontot, melyeket követően Nick Folk, a Jets rúgója magabiztosan értékesítette az extra pontokat.

Philip Rivers, a vendégek irányítója pedig a legrosszabbkor adta el a labdát, aminek köszönhetően 5 és fél perccel a vége előtt ismét a hazaiak rohamozhattak. A Chargers védelme jól zárt, és lassan araszoltak előre Sanchezék, azonban amikor megtorpanni látszottak, nem féltek bevetni a speciális egységet, és Nick Folk második mezőnygóljával 6 pontra duzzasztották előnyüket, ami kitartott a meccs végéig. A Jets az elmúlt hetek tükrében némi meglepetésre legyőzte a Chargerst 27-21-re, és a csoportban felzárkózott a Bills mellé négy győzelmével.

A Tennesse újabb pofont kapott

A Titans a két hete Pittsburgh Steelerstől elszenvedett megalázó vereséget követően ezúttal hazai pályán szaladt bele egy újabb csúnya verésbe. A Houston Texansnál Arian Foster egyszerűen megállíthatatlannak tűnt a meccs folyamán: 115 yardot futott, ebből szerzett két touchdownt, de emellett elkapásban is jeleskedett a texasiak running backje: 119 yardot húzott le, és Matt Schaub második TD-passza is az ő kezében landolt. Ha már szóba kerültek az irányítók, a vendégek oldalán Matt Schaub szintén remek teljesítménnyel rukkolt elő – 296 yard, 2 TD-passz, 78%-os passzolási hatékonyság -, ami szöget is ütött a Titánok koporsójára, hiszen a hazaiak QB-je, Matt Hasselbeck a meccs során teljesen összeroskadt. A negyedik negyedben, még fél perc sem telt el Arian Foster második rush touchdownja óta, amikor a Titans irányítója eladta a labdát, Brice McCain pedig köszönte szépen, 38 yardos futással megszerezte csapata ötödik TD-jét a meccs során. A Tennessee védelmét pár hete még a liga elitjei közé sorolták, de erről a kitüntetésről az utóbbi két forduló eredményei után lemondhatnak Hasselbeckék.

Cam Newton második győzelmére vezette csapatát

A Panthers bezsebelte szezonbeli második győzelmét az új irányítóval felálló Washington Redskins ellen. A találkozó első felét Graham Gano, valamint a hazaiak rúgójának, Olindo Mare-nek a párharca jellemezte: Mare háromszor, Gano pedig kétszer talált be a villás kapuba. Az utolsó két negyedben már nem volt hiány touchdownokból sem, előbb Newton szerzett egyet, 16 yardos futással, majd ezt megirigyelve a túloldalt John Beck is futásból zárkóztatta fel csapatát. 16-13-ra vezetett a Panthers ekkor, ezt követően pedig két újabb TD-t értek el, amire John Beck már csak egyszer tudott reagálni. A zárszó mégis Olindo Mare-é lett, aki negyedik mezőnygóljával – abból a harmadikat értékesítette a 40-50-es yardvonalok közötti területről – kialakította a 33-20-as végeredményt.

NFL
7. forduló
Detroit Lions – Atlanta Falcons 16-23
Miami Dolphins – Denver Broncos 15-18 hosszabbítás után
Tennessee Titans – Houston Texans 7-41
Tampa Bay Buccaneers – Chicago Bears 18-24
Cleveland Browns – Seattle Seahawks 6-3
New York Jets – San Diego Chargers 27-21
Carolina Panthers – Washington Redskins 33-20
megosztom