DVSC-TEVA

Nincs semmi probléma, jön a következő feladat - Kondás Elemér

megosztom

A listavezető DVSC-TEVA trénere szerint a Pécs kontrákra rendezkedett be, amelyet a pálya talaja is segített.

Gólnélküli döntetlent játszott a DVSC-TEVA csapata a PMFC otthonában, ezzel továbbra is veretlenül vezetik az OTP Bank Ligát. Kondás Elemér szerint a mély talaj is befolyásolta egy kicsit a játékot.

"A hazai csapat egyértelműen a kontrára rendezkedett be - kezdte Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. - Masszívan védekeztek, abból próbáltak ellentámadásokat vezetni, amelyek veszélyesek is voltak, nagyon kellett rá figyelni. Próbáltunk megtenni mindent, hogy bevegyük a hazaiak kapuját, de sajnos most nem sikerült. Nyilván az ilyen talaj kicsit befolyásolja a játékot, hiszen nem a támadó csapatnak kedvez. Pozitívum, hogy nem kaptunk ki, mert másképpen is alakulhatott volna. Úgy gondolom, az utolsó utáni percig is próbáltunk támadni, gólt elérni, de nem sikerült, és így a mérkőzést sem tudtuk megnyerni. Nincs semmi probléma, jön a következő feladat, fogadjuk a Honvédot."

megosztom