NB I

Kondás és Mészáros is "elfogadja" a döntetlent

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának zárómérkőzésén egy nem éppen látványos találkozót vívott egymással a Pécs és a Debrecen, de abban mindkét vezetőedző egyetértett, hogy nem született igazságtalan eredmény.

Mint arról korábban beszámoltunk, a listavezető Debrecen az újonc Pécs otthonában 0-0-s döntetlent ért el. Az összecsapás után a két gárda vezetőedzője egyet értett abban, hogy rászolgáltak csapataik az egyik pontra.

"Az egyik szemünk sír a másik nevet. Így képzeltük a meccset nagyjából, bár szerettünk volna egy gólt lőni - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Mészáros Ferenc, a pécsiek trénere. "Az első félidőben voltak lehetőségeink, aztán számítottunk arra, hogy feljön a Debrecen, így is lett. Mindegyik csapatnak voltak lehetőségei, úgy gondolom igazságos döntetlen született ma."

Kollégája, a DVSC mestere, Kondás Elemér úgy érzi, meg kell becsülniük a Baranyában szerzett egy pontot is . "Nagyon nehéz meccsre számítottunk és az is lett. Jó csapat a Pécs, ezt mutatja, hogy hazai pályán még veretlenek. Megszervezték a védelmet, amelyre építve veszélyes támadásokat tudtak vezetni. Igyekeztünk gólt szerezni, ahogy ők is, de ez ma egyik csapatnak sem sikerült. Egy pontot szereztünk idegenben, amit meg kell becsülni, nem olyan egyszerű Pécsett nyerni, ezt mások is meg fogják tapasztalni. "