MotoGP

A sportvilág gyászolja a MotoGP egyik legnagyobb ígéretét

megosztom

Életét veszítette Marco Simoncelli. Az olasz gyorsasági motorkerékpáros a vasárnapi Malajziai Nagydíjon, a királykategória futamán bukott olyan szerencsétlenül, hogy az eset következtében meghalt. A viadalt előbb félbeszakították, majd végleg befejezettnek nyilvánították a tragédia miatt. Az olasz sportéletet sokkolta Marco Simoncelli vasárnapi halálhíre. A 2008-ban a 250 kcm-esek között világbajnok pilóta 24 éves volt.

A 2008-ban a 250 kcm-esek között világbajnok pilóta 24 éves volt.

A MotoGP orvosi részlegének igazgatója, Michele Macchiagodena elmondta, hogy 45 percen keresztül küzdöttek a pálya melletti mobilklinikán a fiatal motoros életéért, de már nem tudták megmenteni.

"Sokkolt mindannyiunkat ez a tragédia, nagyon szomorú vagyok, mert egy jó barátom haláláról kell beszélnem. Nagyon komoly fej-, nyaki- és mellkasi sérüléseket szenvedett. Amikor megérkeztünk hozzá a pályára, eszméletlen volt. A mentősök kezdték el az újraélesztését. Az orvosi központban azonnal intubáltuk, és sikerült a vér egy részét eltávolítani a tüdejéből, az életét azonban már nem tudtuk megmenteni. 45 percig küzdöttünk érte, sajnos minden próbálkozásunk hiábavaló volt, 16 óra 56 perckor be kellett jelentenünk a halál beálltát."

Mark Russo, a MotoGP mobilklinikájának orvosa az Italia 1-nek megerősítette, hogy egy kerék átment Simoncelli nyakán, nyoma jól látható volt a testén, és szíve már megállt, amikor bevitték a pálya melletti orvosi központba.

Mint ismert, Simoncelli a futam második körében megcsúszott, a mögötte érkező Colin Edwards és Valentino Rossi nem tudták kikerülni, mindketten áthajtottak a földön fekvő versenyzőtárson. Az ütközés erejétől lerepült a motoros fejéről a sisakja. Paul Butler versenyigazgató az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy ki fogják vizsgálni, miért eshetett le a sisak, de egyelőre azzal foglalkoznak, hogy minden segítséget megadjanak az elhunyt versenyző hozzátartozóinak.

Később kiderült, hogy a gyászoló szülők felajánlották donorként fiuk szerveit, de a balesetben olyan erőhatás érte testét, hogy erre nem volt lehetőség.

A gyászolók virágokat helyeznek el Simoncelli cattolicai szülőházánál Az olasz sportéletet sokkolta Marco Simoncelli vasárnapi halálhíre. Az országban vasárnap minden sporteseményen egyperces gyászszünettel emlékeznek meg a rendkívül fiatalon elhunyt tehetségről. Simoncelli az AC Milan nagy rajongója volt, a labdarúgók fekete szalagot viseltek a Lecce elleni mérkőzésen emlékére.

Valentino Rossi - a képek alapján természetesen véletlenül ő találhatta el Simoncelli nyakát -, aki jó barátságban volt az elhunyttal, képtelen volt megszólalni a történtek után.

A múlt héten világbajnoki címet nyert Casey Stoner megrendülten nyilatkozott: "Amikor megnéztem később a baleset felvételeit, szörnyű érzés fogott el, rosszul lettem. Amikor egy pilótáról leesik a bukósisak, az nagyon rosszat jelent. Sokkol, és mélyen elszomorít Marco elvesztése. El sem tudom képzelni, min megy át most Marco családja."

Simoncelli halálos balesete:

Szepangban a királykategória előtt megrendezett Moto2-es versenyt a svájci Thomas Lüthi nyerte, a 125 kcm-ben Maverick Vinales diadalmaskodott.

megosztom