Alpesi sí

Újra Söldenben kezdődik a szezon

  • VNA
megosztom

Szombaton az ausztriai Söldenben veszi kezdetét a 2011/12-es alpesi sí szezon, amelyben vb és olimpia hiányában az összetett Világkupán lesz a fő hangsúly.

Évek óta hagyomány, hogy október végén Söldenben nyitja meg az évadot az alpesi sízők mezőnye, idén is az osztrák helyszínen óriás-műlesikló versenyekkel rajtol a sorozat. A helyszínen minden a legnagyobb rendben várja a sízőket, a 20 cm-nyi friss hó és a várhatóan remek időjárás kitűnő rajtot ígér a 3000 méter felett található Rettenbach-gleccseren. Korábban már írtunk róla, hogy a felszerelések kapcsán a holtszezonban ismét kialakult egy kisebb vita a versenyzők és a Nemzetközi Síszövetség (FIS) között, amely Söldenre tovább hízott, miután közel kétszáz versenyző írt alá petíciót az óriás-műlesikló lécekre vonatkozó új szabályozások ellen.

A Világkupa sorozatban ezúttal is a jól megszokott helyszínek szerepelnek, igaz tovább folytatódik a városi versenyek felé fordulás, amelynek jegyében Münchenben és Moszkvában is rendeznek majd alpesi sí-versenyt. Újdonságnak számít viszont a 2014-es téli olimpia helyszíne, Szocsi, ahol a versenyzők most először ismerkedhetnek majd meg a három év múlva rájuk váró körülményekkel. A szezont március közepén a 2013-as világbajnokság helyszínén, az ausztriai Schladmingban zárják a sízők.

Szombaton Söldenben elkezdődik az alpesi sí szezon
Ami az esélyeket illeti, a nőknél ezúttal is, a nyáron egyaránt Új-Zélandon készülő Maria Riesch és Lindsey Vonn párharca várható az összetett győzelemért. A két (korábbi ?) barátnő Söldenben hosszú idő után találkozik ismét egymással, így alkalmuk lehet arra, hogy rendezzék az előző szezon hajrájában keletkezett személyes vitájukat. Legutóbb a nyáron férjhez menő, így most már Maria Höfl-Riesch néven versenyző német három ponttal legyőzte az amerikai sízőt, aki azonban most szeretne visszavágni német riválisának, még akkor is, ha saját bevallása szerint is inkább a szakági Világkupákra hajt az új idényben. A két nagyágyú csatájába a szlovén Tina Maze szólhat bele, aki már tavaly is jelezte, hogy egyre több szakágban számít a világ legjobbjai közé.

A férfiaknál természetesen az összetett Világkupa címvédője, a horvát Ivica Kostelic az esélyes, aki - ha ismét kifog egy hasonlóan remek szériát, mint legutóbb január-február környékén - simán megnyerheti ismét a nagy kristálygömböt. A horvát síző térdsérülése a nyári rehabilitációnak köszönhetően már a múlté, így teljes erőbedobással készülhet a szezonra. Kostelic kihívója lehet a norvég Aksel Lund Svindal, a szintén sérülésekkel küzdő Benjamin Raich, valamint a két svájci, Carlo Janka és Didier Cuche, akik a hírek szerint jó formában vannak már most is.

A mezőnybe várhatóan már nem térhet vissza, de az alpesi lejtőkön még találkozni fogunk az osztrák Hans Gruggerrel, aki januári kitzbüheli szörnyű bukása után már jobban van, és a napokban ismét lécet csatolt. A söldeni nyitányon egy másik osztrák síző, Marlies Schild sem lesz ott a rajtnál, aki három évvel ezelőtti söldeni bukásának nyomait még nem heverte ki, így várhatóan csak a szezon második versenyén, a finnországi Leviben lesz ott a rajtnál. Tavaly a férfiak söldeni versenyét a köd és a gyenge látási viszonyok miatt az első futam után törölni kellett, a hölgyeknél pedig a később a szakági VK-t is megnyerő német Viktoria Rebensburg tudott győzni.

megosztom