Ferencváros

Détári nem foglalkozik az Újpesttel

Szombaton délután három órakor a Ferencváros az Üllői úton fogadja az Újpest csapatát. A zöld-fehérek trénere, Détári Lajos azt mondja: nekik csak saját magukkal kell törődniük.

Nem mindennapi eset a derbik történetében, hogy ilyen rosszul szereplő együttesek feszülnek egymásnak, a 28-szoros bajDétári az első derbijére készülnok FTC és a 20-szoros aranyérmes UTE is masszívan a tabella hátsó felében szerepel. A tét már csak emiatt sem kicsi, de Détári Lajos fontosnak tartja, hogy függetlenítsék magukat a körülményektől.

"Minden soron következő ellenfelünket le szeretnénk győzni, így az Újpestet is. Megértem, ha a szurkolóknak nagy boldogság az, hogy ha az Újpestet megverjük, de mi profi sportolók vagyunk, nekünk minden mérkőzésen győzni kell, ugyanakkor a Ferencváros számára nem ez lesz a mindent eldöntő mérkőzés. Bízom a csapatban, bízom abban, hogy meg fogjuk szerezni a győzelmet. Ehhez hideg fej és meleg szív kell, és az, hogy mindenki érezze át, hogy milyen helyzetben vagyunk - nyilatkozta az ftc.hu-nak a szakvezető. "Ellenfelünknek könnyebb dolga volt az előző fordulóban, mi egy nagyon jó Pápát győztünk le idegenben, míg az Újpest az utolsó helyezett Zalaegerszeget verte. Mi nem foglalkozunk a kelleténél többet az Újpesttel, a saját játékunkat szeretnénk játszani és nyerni."