NB I

A Honvéd nyerte a dobogóaspiránsok rangadóját

A Budapest Honvéd 2-1-re nyert a vendég Diósgyőr ellen az NB I 13. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, Gallardo góljára gyorsan válaszolt Torghelle Sánodr, majd a második felvonás nagy részében fölényeben futballozott a DVTK, a gyors ellentámadásokra alapoztak, de a győztes gólt egy védelmi hibát kihasználva a hazaiak szerezték meg a hajrá kezdetén. A diósgyőriek továbbra is nyeretlenek idegenben, míg a Honvéd helyet cserélt ellenfelével és harmadik a tabellán.

Gohér Gergő (Diósgyőr) és Dieng Abbas (Honvéd, j) küzd a labdáért a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK mérkőzésen, a Bozsik József Stadionban. A találkozót a Honvéd 2-1-re megnyerte.

Nagy iramot diktáltak a játékosok az első félidőben, szép megoldásokat láthattunk mindkét oldalon, a nézők sem unatkozhattak.

A 7. percben egy szépen elvégzett szabadrúgás-kombináció végén Torghelle elé került a labda, de tisztáztak előle a védők. A csatárt Gallardo megráncigálta, de a bíró nem ítélt tizenegyest.

A 10. percben Ivancsics ível középre balról egy szabadrúgást, Debreceni a bal alsó sarok mellé csúsztatott. Izgalmas volt a mérkőzés, a 17. percben már nem 0-0 volt az állás, Tisza Tibornak íveltek előre egy labdát a kezdőkörből, a középpályás Debrecenit átfűzte, aztán a hosszú oldalon érkező Francisco Gallardo elé tálalt, akinek csak be kellett fejeznie a remek akciót (0-1). Két perc múlva Délceg egyenlíthetett volna Abass remek passza után, de a támadó lesen volt.

A 22. percben aztán a hazai szurkolók is gólnak tapsolhattak, a védők kivágták a labdát, amit Ivancsics fejelt vissza, majd a mélységből induló Torghelle 11 méterről a jobb alsóba helyezett (1-1). A csatár Torghelle második hazai mérkőzésén is betalált. A 24. percben  Torghelle kapáslövése elszállt a kapu fölött, a másik oldalon a 28. percben Luque csavart kapura szabadrúgásból, Kemenes kiöklözte a labdát, a kipattanót Tisza a bal alsó mellé gurította.

A 36. percben ismét Tisza előtt adódott lehetőség, Lippai beadását a kapu bal oldala mellé lőtte 11 méterről. 1-1-el vonultak szünetre a felek.

Az iram kissé csökkent a második felvonásban, de továbbra is nagy kedvvel futballoztak a játékosok. Az 51. percben ismét egy rögzített helyzetből adódott lehetőség a vendégek előtt, egy szabadrúgás után Debreceni sarokkal akart menteni, végül  Kemenes húzta le a labdát. Az 57. percben Seydi lőtt gyatrán 40 méterről Kemenes kapuja fölé, a 70. percben Lippai futott fel a bal oldalon, Kemenes lába mellett elgurított a labdát a rövid sarok felé, de az oldalhálót találta el.

A DVTK a második félidő nagy részében mezőnyfölényben futballozott, de a 80. percben mégis a Honvéd szerezte meg a vezetést: Hajdú Norbert adott be balról, Budovinszky továbbcsúsztatta a labdát, pontosan a hosszú oldalon álló Abass elé, aki mellel levette, majd  11 méterről a kapu bal oldalába bombázta azt (2-1).

Tíz perce maradt a Diósgyőrnek, a 84. percben Arze durrantott 11 méterről kapu fölé egy lepattanó labdát, majd Debreceni mentett George elől a tizenhatoson belül.

Benczés Miklós csapata egyenrangú ellenfele volt a Honvédnak, de Supka Attila csapata kis szerencsével, de nagy küzdelemben tartotta otthon a három pontot.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)
Bozsik Stadion, 2500 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Torghelle (22.), Abass (80.), illetve Gallardo (17.)
sárga lap: Délczeg (65.), illetve Rakovic (71.), Budovinszky (92.)
 
Budapest Honvéd: Kemenes - Lovric, Debreceni, Novák, Johnson - Abass (Hidi, 84.), Horváth A., Ivancsics - Tchami (Hajdú, a szünetben), Torghelle, Délczeg (Sekulic, 70.)
Diósgyőri VTK: Rados - Vadász (Carreno, 89.), Budovinszky, Gal, Gohér - Gallardo, Rakovic, Lippai (Arze, 78.), Luque - Tisza, Seydi (Menougong, 68.)
Tabella:
1. Debrecen 12 10 2 0 28 8 32
2. Győr 12 9 1 2 21 9 28
3. Honvéd 13 7 2 4 25 16 23
4. Diósgyőr 13 6 3 4 21 17 21
5. Videoton 12 6 2 4 17 9 20
6. Kecskemét 12 5 4 3 20 16 19
7. Pécs 12 5 4 3 18 23 19
8. Paks 12 4 5 3 25 27 17
9. Pápa 12 4 3 5 12 13 15
10. Haladás 12 4 2 6 14 19 14
11. Siófok 12 2 6 4 9 10 12
12. Vasas 12 2 6 4 12 16 12
13. Újpest 12 3 2 7 17 21 11
14. Kaposvár 12 1 7 4 16 22 10
15. Ferencváros 12 2 2 8 8 15 8
16. Zalaegerszeg 12 0 3 9 9 31 3