Összeállítás

10 ok, amiért nagyon rossz F1-es versenyzőnek lenni

  • Kele János

Vajon van árnyoldala is az F1-es pilóták életének? Erre keressük a választ rendhagyó összeállításunkban.

Schumacher
A Formula-1-es versenyzők élete nem csupa móka és kacagás, azt hiszem a kívülről csillogónak tűnő rivaldafényben úszkáló versenyzők is gyakran elsütik Virág Arpád legendás mondatát, miszerint az élet nem habostorta ugyebár… Hogy miért? Erre ad tíz magyarázatot mai cikkünk.

10. Edzés, edzés, majd megint egy kis tréning

A mai, igencsak vészterhes viszonyok közepette egy magára valamit is adó autóversenyző már nem engedheti meg magának, hogy szabadidejében csak szunyókáljon a TV előtt, pláne nem pattogatott kukoricát majszolgatva és sört kortyolgatva. Hol vannak már azok a gyönyörű hetvenes évek, amikor James Hunt még két perccel a startjelzés előtt is víg kedéllyel bagózott - majd mihelyst kikászálódott a versenyautójából, szaladt is bontani egy doboz zamatos Budweisert. Az idő azonban lassan, de biztosan elszállt a playboy-életforma felett, elég csak rápillantani a pilóták twitterére, tízből nyolc bejegyzésük azzal foglalkozik, éppen hol és mennyit edzenek.

9. Nem csak a Red Bull ad szárnyakat

Nem tudom ki, hogy van vele, de engem a repülővel való utazás kifejezetten kifáraszt, már a rutinja is borzasztóan unalmas, hát még az a rengeteg idő, amibe az egész herce-hurca látszólag feleslegesen belekerül. Gondoljunk csak bele, az F1-es versenyzők az év több mint kétszáz napjában úton van, Koreától, Szingapúron át, Bahreinen keresztülszáguldva egészen Brazíliáig és Japánig járják be a Földet, hogy az európai futamok garmadájáról már ne is beszéljek. Kész tortúra, én már a gondolatától is rosszul vagyok annak, hogy a Koreai és az Indiai Nagydíj közti szünetben esetleg visszarepüljek Európába, sok nagyágyú mégis gond nélkül megteszi, hiába, vannak, akik bármit hajlandóak elszenvedni a sikerért.

8. Műmosoly mögött vicsorgó szemfogak

Az előbb emlegetett oda-vissza repülgetés persze még nem minden, miután hat órát küzdöttél a légnyomással és a hányingerrel, egyből földet érés után bele kell mosolyognod néhány, távolról aknavetőre hajazó TV-kamerába, majd precíz angolsággal kifejteni, mennyire várod a következő futamot, meg egyébként is, ide szeretsz jönni a legjobban az összes helyszín közül. Ez utóbbi egyébként amilyen idegesítő, legalább annyira ostoba frázis is: nem tudom ki volt az a kissé naiv PR-szlogen gyártó, aki el tudta hitetni a főnökével, hogy az embereknek majd nem tűnik fel, hogy valaki a húsz helyszín közül tizennyolcat a legkedvencebb pályájának nevez.

Még komolyabb a kínzás, ha riporterek a fejükbe veszik, hogy a csapattársadról is megkérdezik a véleményed. Nyilván nem mondhatod, hogy legszívesebben minden versenyen összekócolnád a DRS-ét, meg egyébként is, csapaton belül mindenki az ő kívánságait lesi, így persze könnyű – marad a „remekül tudunk együtt dolgozni, fantasztikusan kiegészítjük egymást”  frázis, ami persze nem több egy hatalmas üres lózungnál.

7. Mesterséges szurkolói jelenlét

Ki ne álmodozott volna már arról, hogy a futball-vb döntőjének utolsó percében szerez győztes gólt -majd kirohan a saját válogatottjának szurkolóihoz, átadja magát az önfeledt ünneplésnek, és hagyja, hogy a testközelből áramló érzelmek magával ragadják. Az F1-ben az ilyesmit nehéz megoldani, még hazai közönség előtt győzve is csak annyit tapasztal az ember, hogy a szokottnál kicsivel többen és kicsivel hangosabban dudálnak. A paddockba egy egyszerű, hétköznapi szurkoló soha nem jut el, a kedvencével sem találkozik soha; a teljesen valószerűtlenül sótlan PR-rendezvények pedig csak arra jók, hogy a pilóták tudják gyakorolni a hivatalos sajtótájékoztatókon és a kamerák előtt minden körülmények között elvárt idétlen sablonmondatokat.

6. Szponzorok

Lewis Hamilton saját maga például úgy tartja, hogy azért esett vissza mostanság a teljesítménye, no meg a koncentrációja, mert egyszerűen túlságosan le van terhelve - olyan dolgokkal, amelyeknek semmi, de semmi közük nincs az autóversenyzéshez. Bájvigyorgás a Vodafone PR-vacsoráin, idétlen palacsintasütögetés TV-showkban, körözgetés pofátlanul gazdag emberekkel egy kétüléses F1-es autóban mind-mind olyan tevékenység, amelynek vajmi kevés köze van a pályán elért eredményhez. Cserébe viszont fárasztó, kiábrándító, és ha az ember sokáig nagyon kedvetlenül csinálja, akkor a végére teljesen belefásul. Bár ellenpélda is akad, a marketing és PR-területen elképesztően aktív Red Bull például egészen biztosan sok helyütt beveti Sebastian Vettelt - akinek viszont nem megy az eredményei rovására a közszereplés.

5. A sajtó

Hülyeségeket kérdeznek, ráadásul mindenütt ott vannak, többnyire fényképezőgéppel a kezükben, vagy diktafonnal a zsebükben. Képesek a semmiből csapaton belüli állóháborút kreálni, de az is megesett már, hogy egy versenyző a hétfő reggeli újságokból értesült arról, hogy ő valójában csak azért nyerhette meg az előző napi versenyt, mert csapattársa autóját direkt elrontotta a saját csapata. Bosszantó érzés lehet, szó se róla.

4. Átigazolás

Jenson Button 2007-ben, Fernando Alonso 2009-ben, Timo Glock pedig 2010-ben járt igen rosszul egy korábbi csapatválasztással: amikor széles mosollyal az arcukon alápingálták szerződésüket a csapatukhoz, aligha gondolták volna, hogy mér a tesztidőszak első körén rá kell jönniük: egy kanyar bevételéhez legalább három korrigáló mozdulat szükséges, a motor gyenge, a váltó megbízhatatlan, a mérnököknek ráadásul halvány lila segédfogalmuk nincs arról, mi is a baj igazából. A tanulság: ha lehet, maradj a fenekeden.

3. Füstölt csülök helyett vitamin-koncentrátum

Ameddig nem bukik le F1-es versenyző doppingolással (Tomás Enge kokó-ügye kicsit más tészta), addig ugye már csak hivatalból is hinnünk kell, hogy a technikai sportok bizony tiszták - más kérdés, hogy azért itt sem lehet ám mindent csak úgy össze-vissza eszegetni a versenyzőknek. Egyrészt ugye ügyelni kell a versenysúlyra, másrészt meg igencsak fittnek kell lenni ahhoz, hogy a 40 fokos maláj hőségben valaki két órán keresztül tudja tekergetni a kormányt jobbra-balra. Éppen ezért a csapatok táplálkozási szakértői vitaminokkal és speciális ételekkel tömik a pilótákat (a tömés mondjuk barokkos túlzás), ami ugye leginkább futamhétvégéken lehet kifejezetten frusztráló, amikor a motorhome minden egyes helyiségében finom péksütemények és frissensültek illatoznak a vendégek számára.

2. És még szórakozni sem lehet

Robert Kubica sajnálatos balesetét követően napokig uralta a sajtót a kérdés, hogy akkor vajon megszabhatja-e egy csapat a pilótájának, hogy mit csinálhat szabadidejében. Elméletben persze több válasz is létezik, a gyakorlatban azonban többnyire a drákói szigor a nyerő, emlékezhetünk, Montoyának annak idején egy teniszbalesetet sem néztek el (később persze kiderült, lehet crossmotor volt az a teniszütő), a DTM-ben versenyző Premat-t pedig azért feddte meg csapata, az Audi, mert elfelejtette őket értesíteni arról, hogy elugrik lefutni egy maratont. De vajon mennyivel jobb az, ha aktív sportélet helyett a téli szünetben a TV előtt ásítoznak a versenyzők?

1. Itt még mindig nem babra megy a játék...

Éppen pár napja kellett megállnunk, ismét egy pillanatra Dan Wheldon halálhírét követően, hogy elgondolkodjunk, és észbe kapjunk: az autósport csak bizonyos fokig játék. Ilyenkor sajnos az embernek megint, újra rá kell döbbennie arra, hogy amit kívülről játéknak, egyszerű sportnak hisz, amit imád, amin órákat vitatkozik idegenekkel is akár, az végső soron még mindig nem babra menő a játék.

 "Ez nem tenisz, itt nem lehet csak úgy elütögetni akármeddig, akkor is, ha már nem vagy a régi. Itt a bőrödet viszed vásárra, minden alkalommal, amikor autóba ülsz..."