Bajnokok Ligája

Jól állunk, de még bárki megnyerheti a csoportot - Mourinho

A keddi játéknap legsimább győzelmét a Real Madrid aratta a Lyon ellen a Bajnokok Ligájában. A Királyi Gárda 4-0-ra verte francia ellenfelét, természetesen José Mourinho vezetőedző legnagyobb megelégedésére.

"Jól játszottunk, és szépen nyertünk. Az első perctől éreztem, hogy győzni fogunk" - mondta Mourinho a mérkőzés után. "Jó, hogy megszereztük mind a kilenc pontot az eddigi meccseinken, főleg, hogy a Lyonnak és az Ajaxnak is csak négy van. Közel állunk ahhoz, hogy elérjük a legfőbb célunkat, azaz hogy megnyerjük a csoportot. De minden további meccsünk ugyanolyan fontos, mint az eddigiek, hiszen bármelyik csapat nyerhet. Igaz, most mi állunk a legjobban."

José Mourinho irányítja játékosait a Real Madrid egyik mérkőzésén

A portugál vezetőedző elmondása szerint nézőként is kifejezetten élvezte a keddi meccset: "Jó volt nézni ma a csapatomat. Egy tízperces, teljesen normális pihenőidőszaktól eltekintve mi irányítottunk. Nagy nyomás alá helyeztük a Lyont, és akkor sem engedtünk a szorításon, amikor már tudtuk, hogy a kezünkben a meccs."

Már a mérkőzés előtt is felvetődött, hogy a szakember vajon miért nem a 7 találkozón 8 gólt szerző Higuaínt, hanem a korábban a Lyonban játszó Benzemát állította a kezdőbe, és a meccs után Mourinho megadta a választ a kérdésre: "Azért választottam Karim Benzemát, mert tudtam, hogy a Lyon védekező felfogásban fog játszani. Benzema, Mesut Özil és Cristiano Ronaldo tudják, hogy kell a bekkelő csapatok ellen játszani, és biztos voltam benne, hogy feltörik majd a védelmet - meg is tették."

A 4-0-s vereség után Rémi Garde-nak, a Lyon mesterének nem nagyon maradt más lehetősége, mint hogy az ellenfelet dicsérje: "Tartottam attól, hogy ez lehet a meccs vége, látva, hogy mennyire uralja a játékot a Real. Nehezen tartottuk meg a labdát, és fizikailag sem tudtuk felvenni a ritmust. Reméltem, hogy kontrákból helyzeteket tudunk kialakítani, de meglepődtem, hogy mennyire erőszakosan küzdöttek az elveszett labdákért. A meccs előtt is azt gondoltam, hogy a Real Madrid messzire fog jutni a Bajnokok Ligájában, és nem változott a véleményem. A sorozat későbbi szakaszában keményebbek a mérkőzések, de amikor azt látja az ember, hogy Kaká, Higuaín és Coentrao állnak be a cserepadról, rádöbben, hogy megvannak a megfelelő tudású játékosaik. Nekünk erősnek kell lennünk, és fel kell állnunk ebből a vereségből. Most bajnoki mérkőzés következik, ahol új dolgokra kell figyelnünk. De a lényeg, hogy én és a játékosaim is úgy kezeljünk minden mérkőzést, mintha a Real Madrid ellen játszanánk" - mondta a francia szakember.