Bajnokok Ligája

Három perc alatt fordított a Leverkusen, nyert a Barca és a Milan

megosztom

Bár a Valencia szerzett vezetést Soldado góljával Leverkusenben, a hazai együttes a második félidő elején három perc alatt két gólt szerzett, ezzel megszerezte a három pontot.

E-csoport

Bayer Leverkusen-Valencia 2-1

Jobban kezdtek a vendégek, Soldadónak több lehetősége is akadt a gólszerzésre, a 20. percben egy megpattanó lövés után 8 méterről a kapufát találta telibe. Ért már a vendégek gólja, ami a 24. percben meg is született: Soldado csapott le egy labdára a bal oldalon, középre adását pedig Jonas kapásból a kapuba vágta. Fél óra elteltével Schürrle egy rossz passzal „indította” Soldadót, majd Jonas és Pablo lövését is védte a németek kapusa. Az első hazai lehetőségre a 39. percig kellett várni, Schürrle lőtt kapura, de Diego Alves nagyot védett. Az ezt követő szögletből Ballack fejesből veszélyeztetett, de a vendégek kapusa ismét a helyén volt. A félidőben a vendégek 1-0-ra vezettek Soldado góljával.

Teljesen más német csapat jött ki a folytatásra, aminek meg is lett az eredménye: egy bal oldali beadás után Schürrle ballal 15 méterről a jobb alsóba bombázott. Továbbra is támadásban maradt a gyógyszergyári együttes, Sam alig-alig lőtt kapu mellé. Az 56. percben azonban már nem hibázott, Ballack remek indítása után lépett meg, majd 13 méterről balról a hosszú sarokba nyeste a labdát. A 73. percben Soldado került helyzetbe, de Leno belekapott az éles lövésbe. 85. percben Schürrle mindent eldönthetett volna, de Diego Alves túljárt az eszén. A német csapat megszerezte a három pontot és nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Ballack remek gólpasszal villant - Fotó: AFP

Chelsea-Genk 5-0

A Genknek egy percig sem volt esélye a Chelsea otthonában, a mérkőzésről részletesen számoltunk be.

F-csoport

Olimpique Marseille – Arsenal 0-1

Közepes iramban kezdődött a találkozó, a 10. percben Walcott beadását fejelte van Persie kapu mellé – de lesről. A 17. percben Diarra ért bele veszélyesen egy szabadrúgásba, de Szczesny védeni tudott. Alig később Mertesacker fejese jelenthette volna a vezető gólt a vendégeknek, de Diawara menteni tudott. A 34. percben Loic Remy került helyzetbe, de egy az egyben nem bírt az Arsenal lengyel portásával. Az első játékrészben nem született gólt.

A 63. percben a meccs legnagyobb helyzete adódott Walcott előtt, aki kihasználta N'koulou hibáját, de túl sokat hezitált és gyenge lövését a kapus védeni tudta. A 92. percben mégis Arsene Wenger csapata örülhetett, ugyanis Aaron Ramsey megszerezte a győztes gólt, aki egy jobb oldali beadás után egyedül érkezett a bal oldalon, majd 13 méterről a kapuba helyezett.

Olimpiakosz Pireusz - Borussia Dortmund 3-1

A görög együttes némi meglepetésre már a 8. percben megszerezte a vezetést, Jose Holebas fejelt Ivan Marcano beadásából a hálóba. Növelhette is volna az előnyét a görög együttes, de Mirallas fejese elkerülte a kaput. A Dortmund a félidő derekán kezdett magára találni, Götze remek beadása után Lewandowski volt eredményes 17 méterről. Az állás azonban nem maradt ennyi, Rafik Djebbour ugyanis még az első félidő vége előtt ismét vezetést szerzett a Pireusznak Hummels és Subotics szerencsétlenkedése után. A fordulás után a német bajnok mindent megpróbált, Blaszczykowski és Lewandowski is nagy helyzetben rontott. Ezért a sors meg is büntette Jürgen Klopp együttesét, Modesto eldöntötte a meccset egy remek fejessel.

G-csoport

 Shaktar Donyeck - Zenit Szentpétervár 2-2

Huszti Szabolcs a kispadon ült a kezdő sípszó pillanatában. A találkozó elején Shirokov büntetőt hagyott ki, ám negyedóra elteltével a támadólag fellépő hazaiak szerezték meg a vezetést, Jadson passzából Willian talált be az oroszok kapujába remek csavarása után. Majd Fayzulin növelhette volna az előnyt, de nagy helyzetben rontott. Így megnyílt az esély az oroszok előtt az egyenlítésre, amit Shirokov ki is használt éles szögből. Arról azonban Luiz Adriano gondoskodott, hogy ne döntetlennel menjenek a csapatok a szünetre, Rat remek passzát váltotta gólra 15 méterről. Nem adta fel azonban a Zenit, és a második játékrészben Fayzulin egy kapitális védelmi hiba után ismét egyenlíteni tudott. Husztit nem cserélték be az idegenben pontot lopó Szentpétervárba.

Porto – APOEL 1-1

A 13. percben Hulk 28 méteres szabadrúgásából szerzett vezetést a hazai együttes, aztán a további gólok helyett Ailton Almeida egyenlített a ciprusiak részéről egy távoli lövésből. A Porto maradt támadásban, de az első félidőben helyzetei ellenére nem tudott betalálni. A második félidőben is rohamozott a portugál bajnoki címvédő, de gólt nem sikerült szereznie, sőt a 92. percben majdnem a ciprusaik szereztek három pontot, ám így is pontot szereztek.

H-csoport

Milan - BATE Boriszov 2-0

Sokáig csak szenvedett a Milan, Aquilani kétszer is ígéretesen lőtt, de csak kapufáig jutott. A 33. percben már nem húzta tovább a fehérorosz bajnok: Ibrahimovic talált be a hálóba 14 méterről egy lepattanó lövés után. Ezzel egy félidő után egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok szünetre. A fordulás után Boateng bombagólja végleg eldöntötte a találkozót, a ghánai 17 méterről a felső léc segítségével talált a kapuba.

Barcelona - Viktoria Plzen 2-0

Nem sokáig bírta a cseh csapat a Barcelona otthonában, egészen pontosan 10 percig, amikor is Andres Iniesta talált be a kapuba, miután zseniálisan vette át Messi passzát. Kifejezetten jól tartotta magát a cseh gárda, bár Villa lövésénél a 26. percben nem sok hiányzott az előny megduplázásához. Az első játékrészt kihúzta a vendégcsapat egy kapott góllal, Messi szabadrúgásból csak a kapufát találta el. A fordulás után is nyomasztó volt a katalánok fölénye, az agrentin ismét csak kapufáig jutott, de csak a 82. percben a katalánok bebiztosították a győzelmüket. Ekkor egy ellentámadás végén Villa passzolt Messihez, akit fellöktek a büntetőterületen belül, az ott maradt labdát pedig a spanyol támadó vágta a kapuba. A 17-0-s kapura lövési arány ellenére "mindössze kétgólos győzelmet aratott Josep Guardiola csapata.

Bajnokok Ligája
3. forduló
E-csoport
Chelsea-Genk 5-0
Gólszerző: Meireles (8.), Torres (11., 27.), Ivanovic (42.), Kalou (72.)
Bayer Leverkusen-Valencia 2-1
Gólszerző: Schürrle (53.), Sam (56.) ill. Soldado (24.)
F-csoport
Olimpique Marseille – Arsenal 0-1
Gólszerző: Ramsey (92.)
Olimpiakosz Pireusz - Borussia Dortmund 3-1
Gólszerző: Holebas (8.), Djebbour (40.), Modesto (76.) ill. Lewandowski (26.)
G-csoport
Porto – APOEL 1-1
Gólszerző: Hulk (13.) ill. Almeida (19.)
Shaktar Donyeck - Zenit Szentpétervár 2-2
Gólszerző: Willian (15.), Luiz Adriano (45.) ill. Shirokov (33.), Fayzulin (60.)
H-csoport
Milan - BATE Boriszov 2-0
Gólszerző: Ibrahimovic (33.), Boateng (70.)
Barcelona - Viktoria Plzen 2-0
Gólszerző: Iniesta (10.), Villa (82.)
megosztom