Ferencváros

Erős lecke volt ez Abdinak, a fizetések decemberig megvannak - Orosz Pál

megosztom

Az FTC Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a csapat már elindult felfelé, az Újpest ellen pedig csakis a győzelem lehet az elfogadható.

Orosz Pál volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. Az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint a hétvégi Pápa elleni idegenbeli győzelemmel a csapat felzárkózhat az OTP Bank Ligában.

„Elindultunk fölfelé, a következő mérkőzés a folytatása lesz a menetelésnek. Ha a továbbiakban azt a minőségi játékot fogja hozni a csapat, amit a Pápa ellen a második félidőben, akkor nem lesz baj. Ezek a srácok nem felejtettek el futballozni, olyan nagy mértékű játékoscsere nem volt a múlt szezonhoz képest, ami indokolta volna ezt a szereplést. Görcsösek voltak, játszani pedig nem lehet úgy. Minden idők leggyengébb szezonkezdetét produkáljuk, ami szégyen. Détáritól azt vártuk, hogy egy támadó jellegű Ferencvárost építsen, kezdenek látszani a munkájának a jelei.”

Orosz Pálnak csak a győzelem az elfogadható - magyarhirlap.hu

Természetesen a cégvezető szót ejtett a hétvégi Újpest elleni derbiről is, ahol csak a három pont megszerzése lehet a cél.

„Következik a derbi, ezt mindenképpen hoznunk kell, egy profi játékost ez fel kell, hogy tüzeljen. Ez minden fradista számára a legfontosabb, főleg egy ilyen mérkőzés után, amikor idegenben fordítottunk és nyertünk. A közönséget ki kell szolgálni, az Újpestet meg kell verni hazai pályán. A dobogó az idei évben elszállni látszik, reálisan nézve az nagy bravúr lenne. A Magyar Kupa megnyerésével viszont ki lehet lépni a nemzetközi porondra, ezt mi nagyon szem előtt tartjuk.”

Nem lehetett kikerülni Liban Abdi esetét, aki hetekig nem volt az első csapat keretének tagja az Oláh Lóránttal történt összetűzés után, most pedig visszakerült a legjobbak közé.

„Fegyelmezetlenségek történtek, de erős lecke volt ez Abdinak, mondtuk, hogy utolsó esélyt kap. Az éjszakázások, a mérkőzés előtti kimaradások, főleg, hogy meccs után konfrontálódik egy játékostársával. Ez nem megengedhető egy Ferencvárosban. Azt mondta, hogy átértékelte a dolgokat, belátta a hibáját és szeretne bizonyítani a Ferencváros színeiben.”

A Ferencváros jelenlegi helyzetéről is beszélt a klubvezető, a klubnak jelenleg nincs tartozása a játékosok felé.

„Amikor átvettük, több hónapi fizetéssel tartoztak a játékosoknak, jelen pillanatban pedig mindenki megkapta a fizetését, amik decemberig meg is vannak előre. Tehát ez nem lehet kifogás semmire. Két szponzor érkezett, ami több 100 millió forintot jelent. Télen mindenféleképpen tervezünk erősítéseket, azt hogy honnan és kiket, azt a szakmai stáb határozza meg.”

megosztom