Légiósaink

Hajnal és Szabics is villogott a mögöttünk hagyott hétvégén - videók

Az elmúlt hétvégén idegenlégiósaink közül főleg a német nyelvterületen játszókat, a német és az osztrák Bundesligában szereplőket emelhetjük ki, közülük is elsősorban a Stuttgartot gólpasszal győzelemhez segítő Hajnal Tamást, valamint a Sturm Grazban nagyszerűen teljesítő, labdaérintés nélkül is szinte gólpasszt adó Szabics Imrét.

Hajnal Tamás küzd a labdáért a VfB Stuttgart és a Hoffenheim Bundesliga-mérkőzésén 2011 októberében

NÉMETORSZÁG

A Bundesliga első osztályában Hajnal Tamás kezdőként szerepelt a Stuttgart-Hoffenheim mérkőzésen, és az ő remek passza után szerzett vezetést a hazaiaknak Sindzsi Okazaki a 48. percben. A találkozót végül 2-0-ra nyerték a Svábok, Hajnalt a 83. percben cserélték le.

Hajnal gólpassza

A Mainz csapatába Stieber Zoltánt és a térdsérüléséből lassan gyógyuló Szalai Ádámot sem nevezték, az együttes 1-0-ra kikapott otthon az Augsburgtól, és a kiesőzóna közelébe csúszott. A Hamburg idegenben nyert 2-1-re a Freiburg ellen, Nagy Dániel nem került keretbe.

A másodosztályban Király Gábor állt a Rostockban 2-0-ra kikapó 1860 München kapujában, Lázok János pedig a hazai pályán az Ingolstadt ellen 3-1-re nyerő Duisburg mérkőzését játszotta végig.

ANGLIA

A Premier League-ben Buzsáky Ákos a hazai pályán ikszelő QPR-ban, Bogdán Ádám az idegenben nyerő Boltonban, Fülöp Márton pedig az otthon diadalmaskodó West Bromwichban ült a kispadon. Utóbbi együttesben Gera Zoltán sérülése miatt nem kapott szerepet, ahogy Somogyi Csaba is kimaradt a Stoke-tól vereséget szenvedő Fulham keretéből, Kádár Tamás pedig a Tottenham ellen ikszelő Newcastle-ból.

A Champonshipben sem volt sokkal jobb a magyar játékosok helyzete, csak Gulácsi Péter ülhetett le a Brighton ellen ikszelő Hull cseréi közé, Priskin Tamás az Ipswich, Gyepes Gábor a Cardiff, Futács Márkó a Portsmouth, Kurucz Péter pedig a West Ham keretéből marad ki.

OLASZORSZÁG

A Milan 3-0-ra legyőzte a Palermót a Serie A-ban, Simon Ádám nem volt a vesztes együttes keretében.

A másodosztályban a Livorno-Reggina meccsen Filkor Attila a hazai, Kovácsik Ádám a vedégcsapat kispadján ült, egyikük sem kapott játéklehetőséget. Az Ascoli otthonában nyerő Sampdoriába Laczkó Zsolt a 71. percben állt be, Koman Vladimirt nem nevezték a mérkőzésre. Vass Ádám és Feczesin Róbert csapata, a Brescia hétfőn este fogadja a Pescarát.

SPANYOLORSZÁG

Pintér Ádám sérült, emiatt nem lehetett ott a Zaragozában, amely 2-0-ra nyert saját stadionjában a Real Sociedad ellen.

HOLLANDIA

A NEC Nijmegenben Babos Gábor és Vadócz Krisztán is végig pályán volt, azonban hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedtek a Vitesse-től. Horváth Gábor kezdett a Roda otthonában játszó Den Haagban, azonban a 39. percben kiállították, együttese pedig végül 4-1-re kikapott.

BELGIUM

Az Anderlecht minden sorozatot figyelembe véve egymás után nyolcadszor győzött, ráadásul egymást követő harmadik mérkőzését zárta kapott gól nélkül. Köszönhetően többek között Juhász Rolandnak, aki végig ott volt a Standard Liége ellen 5-0-ra nyerő együttes védelmében. A Genkben végig játszotta a Lokeren ellen 3-1-re elveszített mérkőzést Köteles László és Tőzsér Dániel is, a Waregem ellen 2-1-re nyerő Lierse-ben Kovács Péter a 90. percben állt be, a Mons otthonában kikapó Kortrijkban pedig Czvitkovics Péter pedig a kispadon ült.

Szabics Imre vezeti a labdát a Sturm Graz és a Ried mérkőzésén az osztrák Bundesligában

AUSZTRIA

Szabics Imre kezdőként 83 percet játszott a Mattersburg-Sturm Graz találkozón, és az ő fineszes labdaátlépése valamint gólpassza is kellett ahhoz, hogy a vendégegyüttes 3-1-es vezetést szerezzen. Az már nem rajta múlott, hogy nyerni mégsem tudtak, hiszen a kispadon ült, amikor a hosszabbításban két gólt is beszedett a hármas sípszóra várakozó védelem. Waltner Róbert a hazaiak keretében ugyan ott volt, de pályára nem lépett.

Szabics legszebb pillanatai 1:25-től

A Wacker Innsbruck Sáfár Szabolccsal a kapujában játszott 1-1-es döntetlent a Salzburg otthonában.

OROSZORSZÁG

Huszti Szabolcs a Dinamo Moszkva ellen gól nélküli döntetlent játszó Zenit, a múlt héten a súlyos sérülése után a válogatottban már játszó Dzsudzsák Balázs pedig a Szpartak Nalcsik ellen az utolsó pillanatokban kapott gól miatt döntetlenező Anzsi keretéből maradt ki.

TOVÁBBI BAJNOKSÁGOK

Görögországban a kisebb sérüléssel küzdő Rudolf Gergely kimaradt a Xanthi otthonában nyerő Panathinaikoszból, Bodor Boldizsár kezdőként 65 percet játszott a PAOK ellen ikszelő OFI Cretében, Megyeri Balázs pedig a kispadról nézte végig az Olimpiakosz AEK elleni döntetlenjét.

Norvégiában Korcsmár Zsolt csapata, a Brann Bergen hétfőn este lép pályára, Svájcban Vanczák Vilmos végig pályán volt a Lausanne ellen 1-0-ra nyerő Sionban, Törökországban pedig Lázár Pál kezdőként a 77. percig játszott az Istabul BB-től 3-0-s vereséget szenvedő Samsunsporban.