La Liga

Az első félidőben lemosta a Bilbao az Osasunát

Sima győzelmet aratott hazai pályán az Athletic Bilbao az Osasuna ellen a Primera División nyolcadik fordulójának zárómeccsén. Már az első félidőben eldöntötte a találkozót a hazai csapat, a vendégek csak a hajrában, egy furcsán kiharcolt tizenegyessel tudtak szépíteni.

Az első félórában még az Osasunának is voltak lehetőségei, a 30. percben azonban a Bilbao megszerezte a vezetést, és ezzel beindult a henger. Ekkor egy jobb oldali beadás után Llorente Muniainnak tudta kikotorni középen a labdát, a fiatal játékos pedig megszerezte pályafutása tizedik bajnoki gólját. (1-0)

Nyolc perccel később Gabilondo növelte az előnyt, miután Llorente fejese az egyik védő kezéről elé pattant. (2-0)

Még nem volt vége az első félidőnek, amikor Iraola harmadik tökéletes beadását Javier Martinez fejelte az Osasuna kapujába. (3-0)

A második játékrészben a hazaiak könnyed játékkal tartották vezetésüket, főleg, miután Lamah egy reklamálás és egy - szándékosnak nem tűnő - pofon után megkapta a második sárgáját. A véghajrában még szépítettek a vendégek, igaz az ehhez szükséges tizenegyest furcsán harcolták ki. Úgy tűnt ugyanis, hogy Nekounam megrángatta Javier Martinezt, aki ráesett a labdára, a játékvezető azonban azt fújta le, hogy a középpályás esés közben kézzel ért a labdához.

Mindenesetre Nekounam belőtte a büntetőt, így 3-1-gyel ért véget a mérkőzés. A Bilbao másodszor nyert a szezonban, és a 11. helyre lépett előre, de az Osasuna csak egy ponttal áll mögötte, a 15. pozícióban.

Primera División
8. forduló
Athletic Bilbao-Osasuna 3-1 (3-0)
gólszerzők: Muniain (30.), Gabilondo (38.), Martinez (45.), illetve Nekounam (90+1. - büntetőből)
kiállítva: Lamah (71. - Osasuna)