La Liga előzetes

Valenciában rendezik a forduló rangadóját

Vasárnap újabb négy mérkőzést rendeznek a spanyol labdarúgó-bajnokság sorszám szerint 8. fordulójában,melyben a veretlen Levante fogadja a bombaformában lévő Málagát.

Rayo Vallecano – Espanyol 12.00
Tv: Sport1
hatharom-tipp:x
A vasárnapot két egyaránt hatpontos együttes csatája nyitja, az újonc Rayo Vallecano a válogatott szünet előtt a Real Madrid ellenében megégő Espanyolt fogadja. A két csapat utoljára a 2006-os évben találkozott egymással egy Király Kupa mérkőzésen, de spanyol élvonalbeli bajnokit legutóbb 2003-ban vívtak egymással. A Vallecano hazai pályán 1999-ben tudott nyerni a kisebbik barcelonai gárda ellen, így a két együttes közös múltja nem az újonc legénységnek kedvez.

A forduló rangadója Valenciában lesz - Fotó: AFP

Real Zaragoza–Real Sociedad 16.00
hatharom-tipp:1
A Pintér Ádámot is foglalkoztató Zaragoza azt a Sociedadot látja vendégül, amely ugyanúgy hét gólt szerzett az eddigi hat mérkőzésen, mint mostani ellenfele. A Sociedad legutóbb szeptember 20-án hagyta el győztesen a pályát, míg a hazaiak három fordulóval ezelőtt győzték le az Espanyolt. Az utóbbi öt szezonban teljesen kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, hiszen a 10 mérkőzésből 4-4- győzelem mellett két döntetlen született. A hazai pálya előnye mindenképpen a zaragozaiak mellett szól, de két azonos képességű csapat esetén ezt a fórt nem mindig sikerül érvényre juttatni.

Levante – Málaga 18.00
hatharom-tipp:1
Furcsa ezt megállapítani, de attól még igaz: a spanyol bajnokság pillanatnyilag két legjobb formában lévő együttese találkozik Valenciában. A legutóbbi öt mérkőzésen egyaránt 4 győzelem és egy döntetlen áll a csapatok neve mellett, sőt a Levante egyelőre még nem talált legyőzőre a 2011/2012-es idényben. Manuel Pellegrini csapata sem panaszkodhat, az első fordulóban a Sevillától elszenvedett vereséget leszámítva szépen araszolgat a nemzetközi szereplést biztosító pozíció felé. A Levante otthonában az aktuális formát tekintve azonban nem lesz könnyű dolga, de az is igaz, hogy a valenciai kiscsapat váratlan remeklése előbb-utóbb megszakadhat. A felek mindösszesen négy alkalommal találkoztak pályafutásuk során, és három málagai győzelem mellet egy Levante-siker a mérleg, igaz ez a győzelem még a 2011-es évben született.

Sevilla -  Sporting Gijón 22.00
Tv: Sport1
hatharom-tipp:1
A játéknap talán egyetlen egyértelmű párosítására Sevillában kerül sor, ahol Jesus Navasék a Sporting Gijónt fogadják. Az andalúz sztárcsapat igen kemény ellenfelekkel mérkőzött meg az elmúlt fordulókban: előbb a Valenciát fogadta, majd az Atlético Madridhoz látogatott. A két meccsen szerzett négy pont önmagáért beszél, a mindössze egy döntetlent felmutató sereghajtó ellen pedig kötelező számukra a győzelem.