Premier League

Kétszer kellett egyenlítenie a Newcastle-nek a Tottenham ellen a pontért

Izgalmas második félidő után 2-2-es döntetlennel ért véget a Newcastle és a Tottenham mérkőzése a Premier League 8. fordulójában. Hiába szerzett vezetést kétszer a Spurs, a Szarkáknak is volt esélyük a győzelem megszerzésére a hajrában, végül azonban megosztozott a pontokon a két csapat.

A Tottenham Hotspur és a Newcastle United játékosai küzdenek a labdért a két csapat Premier League-mérkőzésén 2011 októberében a St. James' Parkban

Az első félidő nagy része a mezőnyharcról szólt, a meccs elején inkább a Tottenham, majd a játékrész hajrájában a Newcastle sikerével, legalábbis ami a labdabirtoklást illeti. Gólt ugyanis a Spurs szerzett, Adebayort rúgták fel a tizenhatoson belül, van der Vaart pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt a 40. percben. (0-1)

A szünet után szinte azonnal egyenlíteni tudtak a Szarkák: Gutierrez ment el a bal szélen, középen pedig Demba Ba érkezett a labdájára, és ő ugyan rosszul találta azt el, Friedel kapus a játékszerrel az ölében becsúszott a kapuba. (1-1)

A következő percekben zavarodottan játszott a Tottenham, de ezt nem tudták kihasználni a hazaiak, ehelyett a csereként beállt Defoe a 68. percben újra vezetést szerzett a Spursnek. A tizenhatos előterében kapott labdát, egy testcsellel elfektette az emberét, és tisztán lőhette ki a bal alsót. (1-2)

A hátralévő időszakban fölényben volt a Newcastle, mégsem érződött, hogy összejöhet a gól a fekete-fehér együttesnek. Aztán mégis összejött, a 86. percben Ameobi lépett ki a védők közül, és kissé a bal oldalról Friedel kapujának bal alsó sarkába lőtt. (2-2)

A véghajrában mindkét együttesnek lett volna még lehetősége gólt szerezni, de Defoe túl önző volt az egyik, Coloccini pedig pontatlan a másik oldalon, így maradt a döntetlen.

Premier League
8. forduló
Newcastle-Tottenham 2-2 (0-1)
gólszerzők: Ba (48.), Ameobi (86.), illetve van der Vaart (40. - büntetőből), Defoe (68.)