NB I

Az Újpest ismét négy gólt szerezve győzött

Az Újpest 4-2-re múlta felül a sereghajtó Zalaegerszeget a Szusza Ferenc Stadionban az OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A lila-fehérek a szünetben 2-0-ra vezettek, a ZTE játéka jelentősen feljavult a második félidőre, két gólt is szereztek, de a védelmi hibákat kihasználva az Újpest is még kétszer volt eredményes. A hazaiaknál visszatért a csapatba a száműzött Pollák Zoltán.

Simon Krisztián, az Újpest (b) és Kovács Gergő, a Zalaegerszeg játékosa harcol a labdáért a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Újpest FC - ZTE FC találkozón, a Szusza Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Beliczay László

Már a hatodik percben vezetett az Újpest, Darko Markovics adott be jobbról, Rajczi Péter 6 méterről, középről bólintott a jobb sarokba (1-0). A gól visszavetette a vendégeket, a lila-fehérek uralták a mérkőzést, a 10. percben Rajczi 10 méterről kevéssel lőtt a bal sarok mellé. A vendégek a 16. percben jutottak el a hazai kapu elé, Szakály Péter 17 méterről vette célba Balajcza kapuját, aki elérte a labdát, majd Meyé lövését is hárította. A 21. percben Rajczi szerzett érvénytelen lesgólt, majd két perc múlva Simon Krisztián balról, 15 méterről higgadtan gurított Kovács lábai között a hosszú alsó sarokba (2-0).

Az Újpestnek az első félórában nem kellett különösebben megerőltetnie magát ahhoz, hogy uralja a mérkőzést, de lassan-lassan éledezett a ZTE, a félidő második felében már el-eljutott Balajcza Szabolcs kapujáig, de a szerencse nem állt mellé, a 40. percben Turkovs az ötös bal sarkáról a kapufát találta el, a szünetig nem változott az állás.

Prukner László életet lehelt fiaiba, a második játékrészre egy bátrabb és jóval veszélyesebben futballozó ZTE futott ki, a 61. percben összejött a szépítés, Balázs beadását Balajcza kiütötte, a kipattanót Djordje Kamber becsúszva vágta közelről a hálóba (2-1).

Felpörögtek az események, néhány perc múlva Szakály buktatta Barczit a tizenhatoson belül, Rajczi a bal felsőbe bombázta a büntetőt (3-1), majd Kabát passzolta ki balra Darko Markovicsnak, aki 13 méterről helyezett a jobb sarokba (4-1). Alakult a "szokásos" 4-1-es UTE-siker, de Kamber ismét bevette Balajcza kapuját (4-2). A negyedik újpesti gól mintha a hazaiaknak tett volna rosszat, azóta a Zalaegerszeg folyamatosan támadott és mezőnyfölénybe került. A hajrában mindkét oldalon kimaradt egy ziccer, a vége 4-2 lett. A Zalaegerszeg kifejezetten jól játszott a második félidőben, az első 45 percben kapott két gól és a súlyos védelmi hibák megpecsételték sorsát.

Az Újpest megszerezte harmadik győzelmét az idényben, a Zete már kilencedszer kapott ki., és továbbra is nyeretlen.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Újpest FC-ZTE FC 4-2 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, v.: Szilasi
gólszerzők: Rajczi (6. és 65., utóbbit 11-esből), Simon K (23.), Markovic (69.), illetve Kamber (61., 76.)
sárga lap: Dvorschák (28.), Rajczi (62.), Kabát (90.), illetve Szakály D. (64.), Bulatovic (67.), Máté P. (70.)
 
Újpest FC: Balajcza - Szokol, Dvorschák, Mihajlovic, Pollák - Simon K., Markovic (Egerszegi, 85.), Barczi (Kabát, 68.), Tajthy, Balajti (Balogh B., 54.) - Rajczi
ZTE FC: Jahic - Kocsárdi, Bulatovic, Kovács G. (Szalai, a szünetben), Hidvégi - Szakály D. (Hervás, 72.), Máté P., Kamber - Turkovs (Balázs, 57.), Tököli, Méyé