Premier League

Nem bírt egymással a Liverpool és a Manchester United

megosztom

A Liverpool Steven Gerrard remek szabadrúgásával szerzett vezetést az MU elleni rangadón, de a csereként beálló Chicharito egyenlíteni tudott.

A Manchester United és a Liverpool eddigi 192 egymás elleni bajnokijából 71-szer nyertek a manchesteriek, míg a Pool csak 61 alkalommal. Most először érkezett az Anfield Roadra úgy a Manchester, hogy a tavaly megszerzett 19. bajnoki címével immár ő tekinthető rekordbajnoknak, nem a hazaiak.

Érdekes csapatot küldött pályára Sir Alex Ferguson a Liverpool elleni rangadón, hiszen Rooney, Hernández és Nani kispados volt, míg Vidicet nem is nevezte a keretbe. Ez minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy a skót szakember a BL-re összpontosítja az erőket, miután ott az MU két meccs után csak két ponttal áll. Ezzel szemben a Liverpool legjobb összeállításában léphetett pályára, visszatért a csapat kapitánya, a tavasz óta sérüléssel bajlódó Gerrard is.

A Liverpool nem bírt az MU-val - Fotó: AFP

Nem kezdett fergeteges iramban egyik csapat sem, óvatos futballal telt el az első tíz perc. A hazaiak kezdeményeztek inkább, ami a hazai pálya előnyéből és a felállásból is előre látható volt. A 14. percben Young szabadrúgását húzta le könnyedén Reina. Negyedóra elteltével a vendégek is elkezdtek éledezni: Evra bal oldali beadását Jones fejelte kapu mellé. A 21. percben tekert veszélyesen kapu elé, de nem ért bele senki a labdába. Fél óra után úgy tűnt, nem bír egymással a két legendás egyesület. A 34. percben adódott az első félidő legnagyobb helyzete: a blokkoló Evansről Suárez elé pattant a labda, aki egy cselt követően 12 méterről kapura lőtt, De Gea azonban védeni tudta a középre tartó labdát. Egy perccel az első játékrész vége előtt még Adam belőtt labdáját az MU kapusa öklözte mezőnybe, de ezenkívül más érdemleges nem történt az első 45 percben.

A fordulás után az 56. percben Gerrard bal oldali belőtt labdáját is magabiztosan fogta ismét a spanyol kapus. A második játékrész sem volt sokkal színvonalasabb, gyűrték egymást a csapatok, de igazi lendületes futballt nem láthatott a lelkes publikum. A 68. percben szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Pool: Ferdinand mellett Adam esett el, Gerrard pedig a sorfalból kiforduló Giggs helyén a kapu bal alsó sarkába csavarta a 22 méteres szabadrúgást (1-0). Csodálatos visszatérés volt ez a liverpooli kapitánytól, az MU ellen már ötödször talált be karrierje során.

Sir Alex Ferguson egyből reagált a történtekre, Nani, Rooney, majd Chicharito is pályára lépett. Utóbbinak mindössze két perc kellett ahhoz, hogy egyenlíteni tudjon: a 81. percben egy szöglet után a mexikói három méterről fejelt a kapuba (1-1). Egy perccel a bekapott gól után ismét megszerezhette volna a vezetést a Liverpool, de Kuyt közeli fejesét De Gea védte bravúrral. A mérkőzés utolsó percében ismét a Vörös Ördögök portása villant, remek mozdulattal tolta ki Henderson emelését. A hosszabbításban még Rooney mentett nagyot Suárez elől, majd Henderson fejelt ziccerben mellé, így maradt az 1-1-es döntetlen, aminek a Manchester City örülhet a legjobban.

Premier League
8. forduló
Liverpool-Manchester United 1-1 (0-0)
Gólszerző: Gerrard (68.) ill. Chicharito (81.)
megosztom