La Liga előzetes

Gólfiesztát rendezhet a Barcelona és a Real Madrid

Vidám szombatra készülnek mind a listavezető és címvédő FC Barcelona, mind az üldöző Real Madrid háza táján, merthogy mindkét elitalakulat szerényebb képességű csapatokkal, ráadásul egyformán hazai pályán játszik a spanyol futballbajnokság hétvégi, sorszáma szerint 8. fordulójában.

Getafe-Villareal 18.00
hatharom-tipp: x
Két gyenge formában lévő csapat találkozójára kerül sor szombaton délután a spanyol fővárosban, ahol a 17. helyen álló Getafe az igencsak gyengén rajtoló Villarrealt fogadja. Az eddig lejátszott hat mérkőzésből mindkét alakulat csak egyszer érezhette meg a győzelem ízét, igaz a Villarreal három forduló óta veretlen. A Getafe elleni találkozó azonban komoly erőpróbának ígérkezik a számukra, hiszen utoljára 2007-ben fordult elő, hogy győztesen hagyták el ellenfelük pályáját. Mivel a felek igencsak spórolnak eddig a gólokkal - hat illetve hét szerzett találat - , nehezen elképzelhető, hogy gólparádét rendeznek majd Madridban - de a pontokért folyó könyörtelen küzdelem garantált.

Real Mallorca - Valencia 18.00 hatharom-tipp:2Talán valamivel könnyebb dolga lehet a Valenciának, amely az újabban gondokkal küzdő Mallorca vendége lesz. A szigetieknél a közelmúltban lemondott a vezetőedzői posztról Micheal Laudrup, majd kinevezték a helyére Joaquín Caparrost, aki korábban az Athletic Bilbaónál dolgozott. Csakhogy ezután az egyesület kisebbségi tulajdonrészével rendelkező Nadal-család bejelentette, hogy otthagyják az igazgatótanácsot, így a klubban tavaly részesedést vásároló Rafael Nadal, valamint nagybátyja, Miguel Ángel Nadal, az egykori válogatott futballista is lemondott posztjáról. Hogy valami nincs rendben a csapat háza táján az borítékolható, és ha így van, akkor az hatással lehet a csapatra is. A Valencia meggyőző teljesítményt nyújt ezidáig, a Sevillától elszenvedett idegenbeli vereség benne volt a pakliban, de Unai Emery fiai egyértelmű esélyesei a találkozónak.


C.Ronaldo továbbra bombaformában

Real Madrid - Real Betis 18.00
Tv: Sport2
hatharom-tipp:1
A Real Madridnál vizitáló, jelenleg 12 ponttal hetedik Betisnél derűlátóak, s hiszik, hogy meglepetést okozhatnak a Santiago Bernabéu Stadionban. Reálisan azonban a 13 ponttal harmadik fővárosi királyi gárda mind a három bajnoki pontot begyűjti az eddig jól vitézkedő, az élvonalban újonc sevillaiak rovására. "Kitűnő együttes a miénk, ezt már bizonyítottuk a másodosztályban, és most, az élvonalban is bizonyítani fogjuk" - nyilatkozta magabiztosan Ruben Castro, az előző szezonban 26 gólig jutott csatár, aki biztos benne, hogy legalább egyszer betalál szombaton a blancók kapujába is. Ez legkésőbb szombat este nyolc óra előtt valamivel kiderül, mint ahogy az is, hogy az elmúlt 20 év leggólerősebb szezonkezdetét produkáló Real folytatja-e a gólgyártást. José Mourinho támadói remek formában vannak, Gonzalo Higuaín az Espanyol után a válogatottban is hintett egy hármast, Cristiano Ronaldo pedig Dániában lőtt egy bődületes szabadrúgásgólt Sörensennek. Visszatérhet a csapatba a két sérült portugál is, Pepe és Fabio Coentrao, akik egyaránt négy kihagyott mérkőzés után állhatnak újra a Special One rendelkezésére. A jelen mellett a múlt is a Real mellett áll, mást ne említsünk a Betis legutóbbi madridi kirándulásán 6-1-es pofonba szaladt bele. A találkozó abszolút kimeríti az "országos egyes" fogalmát, a nagyobb kérdés inkább az, hogy vajon ezúttal milyen arányban lesz képes legyőzni ellenfelét a Real Madrid.

Barcelona - Racing Santander 20.00 Tv: Sport2
hatharom-tipp:1
A 14 pontjával éllovas katalán gárda a 20 csapatos Primera Divisiónban pillanatnyilag a 18. helyen szerénykedő Racing Santandert fogadja, s a vendégek aligha kalkulálhatnak azzal, hogy majd éppen ezen a víkenden, a Camp Nou StadionbHasonló jelenetekre számíthatnak a szurkolók an gyarapítják akár eggyel is pontjaik számát."Bármely itt fellépő együttesnek roppant csekély az esélye a Barcával szemben, amelyhez fogható csapat nincs még egy a világon, legalább is én még nem láttam, amióta a futballban benne vagyok. Ők a legjobbak, messze a többiek előtt" - dicsérte a házigazdákat, egyszersmind a várható végkimenetelt is előrejelezve Héctor Cúper, a santanderiek vezetőedzője.   A Barcelonánál nem is viszik túlzásba a mérkőzést, a válogatottbeli szereplések miatt Josep Guardiola csak két napot találkozott a játékosaival. Néhány labdarúgó a hosszú utazások miatt elképzelhető, hogy nem lesz a megfelelő fizikai állapotban, ezért könnyen lehet, hogy nem a megszokott kezdőcsapat fut majd ki pályára. A hírek szerint Lionel Messi is csak a padon kezdhet, mennyiben az argentin aranylabdás úgy ítéli meg, hogy nem tudta kellően kipihenni magát - nem lesz ott a kezdőben. A katalánok hivatalos honlapja szerint pénteken már a többiekkel együtt tréningezett Cesc Fabregas és Alexis Sánchez is, ha állapotuk megfelelő, feltételezhetően pályára is lépnek szombaton. A két csapat legutóbbi tíz találkozóján nyolc katalán siker mellett két döntetlen esett, de a még nyeretlen Racing barcelonai pontszerzésére ezúttal vajmi kevés esély van.

Granada - Atlético Madrid 22.00
Tv: Sport2
hatharom-tipp:2
A nap zárómérkőzésén az újonc Granada az Atlético Madriddal néz farkasszemet. A fővárosiak legutóbbi két mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek, igaz a Barcelona és a Sevilla ellen az sem lebecsülendő. A mostani találkozó előtt az lebeghet Falcaóék szeme előtt, hogy megszerezzék első idegenbeli pontjaikat, hiszen a célok eléréséhez a "meleg otthontól" távol is gyűjtögetni kell a pontokat. A Granada ellen nem tűnik ez olyan nehéznek, de egy kiesés ellen küzdő kiscsapat odahaza mindig okozhat meglepetéseket.