La Liga

Félgőzzel is könnyed Barca-győzelem

A címvédő Barcelona sima, 3-0-ás győzelmet aratott a vendég Racing Santander felett a spanyol bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján. A Racing továbbra is nyeretlen a szezonban, de "legalább" megúszta három góllal a Nou Campban az Atlético Madrid-Osasuna-Villarreal trióval ellentétben.

Xavi fejesét két Messi-talákat foglalta keretbe, a Barca harmadgőzzel is simán behúzta a mérkőzést

A Barcelonát letaszította a tabella első helyéről a korábban pályára lépő Real Madrid, de ahogyan a királyiak elintézték az újonc Betist, úgy a katalánoknak sem okozott gondot a Real Zaragoza legyűrése a Camp Nouban.

Korán kényszerű cserére kényszerült Pep Guardiola, Gerard Piqué megsérült, Éric Abidal váltotta a 9. percben. Két perccel később már gólnak tapsolhatott a publikum, Iniesta passzolt Messinek, aki megindult, három védő sem tudtam megállítani, elfektette a kapust majd jobbról a hosszú alsóba lőtt (1-0). A folytatásban kényelmesen elpasszolgatott a hazai alakulat, majd a 27. percben a kivitelezést tekintve meglepő módon növelte előnyét: Pedro adott be balról, középen Xavi emelkedett, és fejelt a bal sarokba az ötösről (2-0). A Racingnak momentumai sem voltak, Víctor Valdés malmozott a kapujában.

A második félidőre takarék üzemmódban futott ki a Barca, de a Santander így sem tudott labdába rúgni. Az újabb gól a 68. percben következett: Iniesta a bal kapufát találta el, a kipattanót Lionel Messi vágta 12 méterről a hálóba (3-0). Xavi fejesét két Messi-talákat foglalta keretbe, a Barca harmadgőzzel is simán behúzta a mérkőzést, a Héctor Cúper "annak örülhetett", hogy csapata megúszta a nagyobb zakót a katalán oroszlánbarlangban, de továbbra is nyeretlen az idényben. A Barcelona visszaelőzte a Realt a tabellán.

Primera División, 8. forduló:
FC Barcelona-Racing Santander 3-0 (2-0)
gól: Messi (11., 68), X. Hernandez (28.)
Korábban:
Getafe-Villarreal 0-0
 
Real Mallorca-Valencia 1-1 (0-1)
gól: Hemed (92., 11-esből), illetve Rami (39.)
Real Madrid-Real Betis 4-1 (1-0)
g: Higuain (46., 69., 73.), Kaká (58.), illetve Molina (68.)
Később:
Granada-Atlético Madrid 22:00
Vasárnap:
Rayo Vallecano-Espanyol 12:00
Real Zaragoza-Real Sociedad 16:00
Levante-Málaga 18
Sevilla-Sporting Gijón 22:00
Hétfőn:
Athletic Bilbao-Osasuna 21:00
Tabella:
1. Barcelona 7 5 2 0 26 4 17
2. Real Madrid 7 5 1 1 24 6 16
3. Levante 6 4 2 0 8 3 14
4. Valencia 7 4 2 1 10 7 14
5. Málaga 6 4 1 1 10 4 13
6. Sevilla 6 3 3 0 6 3 12
7. Betis 7 4 0 3 10 11 12
8. Atlético Madrid 6 2 2 2 8 6 8
9. Mallorca 7 2 2 3 6 8 8
10. Real Sociedad 6 2 1 3 7 8 7
11. Villarreal 7 1 4 2 7 11 7
12. Osasuna 6 1 4 1 5 12 7
13. Rayo Vallecano 6 1 3 2 6 10 6
14. Zaragoza 6 1 3 2 7 13 6
15. Espanyol 6 2 0 4 5 11 6
16. Athletic Bilbao 6 1 2 3 7 9 5
17. Getafe 7 1 2 4 6 10 5
18. Granada 6 1 1 4 2 8 4
19. Santander 7 0 4 3 4 12 4
20. Gijón 6 0 1 5 2 10 1