Serie A előzetes

A milánói óriásoknak lassan ideje összeszedniük magukat

A Serie A hetedik fordulójában három mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon, és pályára is lép három nagy csapat. Az Inter és a Milan azért küzd, hogy végre elkezdjen a nevéhez méltó játékot és eredményeket produkálni, míg a Napoli a jó szezonkezdetet folytatná hazai pályán a Parma ellen.

Catania-Inter
18:00 (Digi Sport)
hatharom-tipp: 2
A Catania játékerejéhez mérten sikeresen kezdte a szezont, hiszen öt mérkőzésen hat pontot szerzett Vincenzo Montella együttese. Hazai pályán eddig veretlenek (egy győzelem, két döntetlen), és mindössze egy gólt kaptak. Az Inter ezzel szemben kifejezetten gyengén nyitott. Már a harmadik lejátszott forduló után menesztették a csapattól Gasperini vezetőedzőt, és a helyére érkezett Claudio Ranierivel szerezték meg első győzelmüket a bajnokságban és a BL-ben is a kék-feketék. A válogatott mérkőzések miatti szünet előtt azonban még beleszaladtak egy nagy pofonba. Igaz, hogy a Napoli elleni mérkőzésen a játékvezető gyenge teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a déliek megszerezzék a vezetést, de utána fejben és játékban is látványosan összeomlott a tavalyi ezüstérmes.

Az Inter Catania elleni mérlege bizakodásra adhat okot a milánóiak szurkolóinak, hiszen legutóbbi 11 mérkőzésükből tízet a kék-feketék nyertek meg. A vendégek összeállítása azonban még mindig nem lesz a lehető legerősebb, ahogy talán ebben a szezonban még egyszer sem volt. Sneijder már edzésbe állt, de valószínűleg nem játszik, ahogy Forlán és Cordoba sem sérülés miatt, Ranocchia és Obi pedig eltiltottak. Az Inter védelme várhatóan nem lesz túl fiatal a mérkőzésen, de fiatalos lendületre szükségük lenne, hiszen eddig idegenben nyolc gólt kaptak, összességében pedig tizenegyet, ami a leggyengébb mutató az egész Serie A-ban.

A Palermo Milánóba látogat - Fotó: AFP

Milan-Palermo
20:45 (Digi Sport Plus)
hatharom-tipp: 1
A bajnoki címvédő a városi riválishoz hasonlóan gyengén nyitotta az idényt, de az ő híveik legalább annak örülhetnek a szombati mérkőzés előtt, hogy a keret tagjai egyre jobb egészségnek örvendenek. Visszatérhet a kezdőbe Robinho, és akár Mexés is bemutatkozhatna, ha nem lennének nála jobb belső védői az együttesnek Nesta és Thiago Silva személyében. A sérültlista azért még így sem rövid, hiszen ott van rajta Gattuso, Ambrosini, Abate, Pato és Flamini is, Boateng pedig eltiltott. A másik oldalon Luca Di Matteo az egyetlen sérült, Federico Balzaretti pedig eltiltását tölti.

A hazaiak támadósora és védelme is a közepes kategóriába volt eddig sorolható, a vendégeknél azonban a csatárok az olasz bajnokság legtermékenyebbjei közé tartoztak eddig, így nem meglepő, hogy a rózsaszín-feketék már háromszor tudtak nyerni egy-egy döntetlen és vereség mellett. Egymás elleni mérkőzéseik az elmúlt két szezonban háromszor Palermo-győzelmekkel értek véget, a San Siróban azonban jobb a Milan mérlege, hiszen az előző négy találkozóból hármat meg tudott nyerni.

Napoli-Parma
20:45
hatharom-tipp: 1
A különféle válogatott selejtezők miatti szünet elég volt a nápolyiaknak arra, hogy rendbe tegyék legfontosabb sérültjeiket, így szombat este a nagy támadó hármas minden tagja, Lavezzi, Hamsík és Cavani is ott lehet a pályán. A Parmánál csak Hernan Crespo játéka kérdéses, de az argentin eddig nem játszott nagy szerepet a sárga-kékeknél. Annál inkább Giovinco, aki már öt gólt szerzett a szezonban, amivel holtversenyben vezeti a góllövőlistát, klubjában pedig rajta kívül csak Morrone volt egyetlen egyszer eredményes.

A Napoli az előző idényben mindkét egymás elleni mérkőzésüket megnyerte, a Parma azonban a korábbi években többször is meglepetést tudott okozni a San Paolóban. Nem valószínű, hogy ez most is összejön a vendégeknek, hiszen eddigi két idegenbeli mérkőzésüket elveszítették, ráadásul ezeken összesen 7 gólt kaptak.