Kajak-kenu

Megkapják pénzüket az MTK versenyzői

  • MTI
megosztom

Ezen a héten megállapodtunk a kajakosokkal és kenusokkal, s megkezdjük az elmaradt bérek kifizetését - mondta az MTI-nek pénteken Deutsch Tamás, az MTK elnöke.

A Fidesz Európa parlamenti képviselője hozzátette: a probléma megoldódott, s a jövőben rendben zajlanak majd a fizetések.

Kiemelte azt is, hogy ugyan a szerződésekben nem szerepel, de a klubvezetés az idei világversenyeken kiemelkedően szerepelt, érmes helyeken végzett versenyzőknek jutalmat is tud majd adni az év végén.

A kék-fehérek kajak-kenusai közül az utóbbi napokban többek között Medveczky Erika - aki Sarudi Alizzal párban k-2 1000 méteren bronzérmes volt az idei, szegedi vb-n - , Tóth Dávid - ő Kulifai Tamással Szegeden megnyerte a k-2 500-as döntőt - és a többszörös világbajnok Benedek Dalma is elmondta, hogy az idei fizetésükből még egyetlen forintot sem kaptak, s júniusban csak a tavalyról elmaradtak járandóságukat fizették ki nekik.

megosztom