EURO 2012

A pápaiak észt válogatottja örül az íreknek

megosztom

A Lombard Pápa észt légiósa válogatottjával kivívta a jogot, hogy a 2012-es Európa-bajnokság pótselejtezőjében harcolhassa ki a kontinenstornán való részvételt. Sander Puri elmondta: örül, hogy Írországgal találkoznak, mert szerinte csapatának jól megy a brit együttesek ellen.

Puri (7) Felipe Melóval küzd, hétvégén azonban már a Ferencváros ellen bizonyíthat
Mint arról korábban a hatharom.com is beszámolt, csütörtökön Krakkóban kisorsolták a 2012-es Eb pótselejtezőinek párosításait. A meglepetéscsapatként számon tartott Észtország a Giavonni Trapattoni által dirigált íreket kapta, de Puri véleménye szerint nem jártak rosszul a szigetországiakkal.

"Örülök az íreknek, de ugyanígy örültem volna a horvátoknak is, mert a válogatottunk a selejtezőben bebizonyította, hogy megy neki a balkáni és a brit csapatok ellen” - mondta a sportandmedia.com-nak a 38-szoros észt válogatott Sander Puri. „A válogatottunk jelentős előrelépést tett, és most mindenki várja a csodát az írek ellen. A selejtezőben idegenben sem ijedtünk meg ellenfeleinktől, így nem okozhat gondot, hogy a visszavágót idegenben játsszuk” - tette hozzá Puri, aki győzelmet vár csapatától a hétvégi, Ferencváros elleni bajnokin.

megosztom