Férfi kézilabda

Törő műtétje miatt 10 mezőnyjátékosa maradt Skaliczki Lászlónak

megosztom

Már a Pick Szeged utóbbi néhány mérkőzésén sem tudott fájó térde miatt sokat vállalni a csapat válogatott balszélsője, Törő Szabolcs, és kiderült, elkerülhetetlen, hogy a játékost megműtsék. Skaliczki László vezetőedzőnek így tovább szűkült az eddig sem bő kerete, amellyel a szombati León elleni BL-meccsre készülhet.

Törő pénteken fekszik kés alá Tatán, mivel a Köbenhavn elleni mérkőzésen már elviselhetetlen fájdalmai voltak. A Pick Szeged vezetése ugyan szerette volna, ha a műtétre a Veszprém elleni, október végén rendezendő bajnoki rangadó után kerül sor, de erre nincs lehetőség.

A csapatnak eddig is sok sérültje volt, Skaliczki László vezetőedzőnek így tehát vannak gondjai a szombati, León elleni hazai BL-mérkőzésre készülve.

"Tizenketten edzünk, ebből is kettő kapus. A korábban sérült Mikler ugyan nem panaszkodott, de ebben a létszámban benne van a sarkát fájlaló Prodanovics és Buday Dani is, aki a hét második felében már tud edzeni, de a Köbenhavn elleni meccs előtt nem tudott, és a mérkőzésen az ő sarka sem volt teljesen egészséges. Ancsin Gábor a karját a könyöksérülése miatt nem használhatja, az orvosok csak pénteken mondják meg, hogy valamennyit játszhat-e a León ellen" - mondta a szakember a hatharom.com-nak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Törő Szabolcsnak mennyit kell kihagynia a műtét miatt, ezt csak az operáció után mondják meg az orvosok, mivel egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi okozza a fájdalmait.

megosztom