Kosárlabda

Az Olaj és az Atom is főtáblás az Eurochallenge Kupában

  • MTI/bb1.hu/63.hu
megosztom

Az Atomerőmű a hazai pályán aratott 22 pontos, múlt heti győzelem után kedden az osztrák Traiskirchen vendégeként is nyert, így a Szolnokhoz hasonlóan bejutott a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörébe. A Tisza-partiak az első mérkőzésen elszenvedett nyolcpontos vereség után, hazai pályán 12 ponttal legyőzték a finn Tamperét.

a paksi is továbbjutott
A kontinens harmadik számú klubversengésének selejtezőjében - melyben a csoportkörbe jutás volt a tét - az Atomerőmű egy hete 70-48-ra győzött otthon, így a visszavágó nem ígérkezett izgalmasnak. A találkozó külön érdekessége volt, hogy az egyik játékvezető, az olasz Luigi Lamonica az elmúlt egy év során bíráskodott a tavalyi, isztambuli férfi vb-döntőben, májusban az Euroliga-fináléban fújta a sípot, egy hónapja pedig a litvániai Eb-döntőn is közreműködött.
A visszavágón egy pillanatig sem forgott veszélyben a paksiak továbbjutása, a Traiskirchen csak 2-3 ponttal tudott elhúzni, a találkozó nagy részében viszont a Vojvoda vezette magyaroknál volt az előny.

Eurochallenge Kupa-selejtező
Arkadia Traiskirchen (osztrák) - Atomerőmű SE 80-85 (17-18, 21-24, 16-24, 26-19)
Traiskirchen, 100 néző
Traiskirchen: Danek 8, Wade 19/6, Leonard 11/9, Spasojevic 21/6, Skurdauskas 8. Csere: N'Diaye 6, Stadelmann 3/3, Sturm 2, Moschny 2, Blazevic -, Duck -, Wilk
ASE: L. Williams 2, D. Wilson 11/3, Vojvoda 13, Kámán 12/3, Tóth Á. 6. Csere: Morgen 10/3, Körtélyesi 5, Nailon 9, Kovács Ák. 11, Kovács Ád. 3/3, Kerpel-Fronius
Továbbjutott az Atomerőmű, kettős győzelemmel.

A magyar bajnoki címvédő szolnokiak az "odavágón"  77-69-re kikaptak Tamperében. A nyolcpontos hátrányt már a hatodik percben, 11-3-nál ledolgozták a Derasimovic vezette Tisza-partiak, ám az ellenfél felzárkózott, sőt, a vezetést is átvette. A félidőben 32-28 volt az állás.Fordulás után beleerősített Pór Péter együttese, és a 25. percben már ismét továbbjutásra állt (42-33). A finn bajnok az utolsó szakaszban sem adta meg magát, de a nyáron honosított Trotter triplája két perccel a vége előtt 59-49-re alakította az eredményt, onnan pedig már nem volt visszaút a riválisnak.
"Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. Ott folytattuk, ahol Finnországban abbahagytuk. Ezután az ellenfél védekezés váltásának köszönhetően lassították a támadásainkat. Sok 3 pontosra voltunk rákényszerítve, amiket nem jó százalékban értékesítettünk. Küzdeni tudásunknak köszönhető, hogy sikerült kiharcolni a továbbjutást." - mondta Pór Péter, az Olaj vezetőedzője a továbbjutás után a bb1.hu-nak.

Eurochallenge Kupa-selejtező
Szolnoki Olaj KK – Pyrintö Tampereen (finn) 69-57 (17-17, 15-11, 10-9, 27-20)
Tiszaligeti Sportcsarnok, 1600 néző
Szolnok: Trotter 12/3, Soós 2, Djeraszimovics 11/3, Nikolov 7/3, Báder 14 Cs.: Fodor M. 2, Trepák 4, Tujlkovics 9/6, Horváth Á. 8/3.
Pyrintö: Lehto 3, A. Williams 16/6, D. Williams 10/3, Ahvenniemi 1, Nikkilä 6 Cs: Lowe 11, Baley 9/3, Niemi 1.
Továbbjutott a Szolnok 138-134-es összesítéssel.
megosztom