Olimpia

Rebecca Romero nem indul Londonban

  • VNA
megosztom

A pekingi olimpia egyik sztárja volt a kerékpáros olimpiai bajnok Rebecca Romero, aki privát okokra hivatkozva lemondott a londoni játékokról.

Vélhetően nem könnyű szívvel hozta meg döntését a londoni részvételről Rebecca Romero, aki személyes okokra hivatkozva nem indul el a hazai olimpián. „Az utóbbi időszakban fontos helyzetekben rendre rossz dolgok történtek velem, így nem érzem, hogy bennem lenne az esély egy újabb aranyéremre” - nyilatkozta hétfőn a 31 esztendős brit sportoló, aki három évvel ezelőtt az első női sportoló lett a szigetországból, aki két különböző sportágban is tudott olimpiai érmet nyerni.

Romero Pekingben a 3000 méteres üldözéses versenyt nyerte meg a kerékpárosoknál, az ezt megelőző olimpián Athénban pedig még evezősként szerepelt, ahol a brit négypárevezős tagjaként olimpiai ezüstérmet szerzett. Romero mostani döntésében annak is nagy szerepe lehet, hogy a londoni játékok kerékpáros versenyprogramjáról lekerült a 3000 méteres üldözéses verseny. A brit kerekes egy ideig az országúti időfutamra koncentrált, szeptember elején a negyedik helyen végzett ebben a számban a brit bajnokságon, de mostani döntése alapján már feladja a reményt a részvételre.

megosztom