Magyar válogatott

Rudolf nem játszhat a finnek ellen

megosztom

A Panathinaikosz csatárának nem jött rendbe teljesen a sérülése, ezért hétfőn eldőlt, hogy Egervári Sándor nem küldi pályára a keddi, finnek elleni Eb-selejtezőn.

A svédek ellen győztes gólt szerző Rudolf nem lép pályára a finnek ellen
"A finnek elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatottunk túl van a hétfő délelőtti edzésen, amelyen Egervári Sándor a holnapi mérkőzésen alkalmazandó taktikai feladatokat gyakoroltatta játékosaival. A tréning után eldőlt, hogy az utóbbi napokban sérüléssel bajlódó Rudolf Gergely nem léphet pályára a finnek ellen, mert bár állapota sokat javult az elmúlt napokban, nem gyógyult meg tökéletesen, és továbbra sem tud teljes értékű edzésmunkát végezni" - olvasható az mlsz.hu-n.

A magyar válogatott az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztosan a 3. helyen végez az E-jelű csoportban, hiszen Svédországot már csak utolérheti, megelőzni azonban az egymás elleni eredmény miatt nem tudja.

Egervári Sándor csapatának az a célja, hogy győzelemmel zárja a 2012 Európa-bajnokság kvalifikációját, kedd este - várhatóan telt ház előtt - Finnország ellen ez nem is tűnik lehetetlen feladatnak.

megosztom