ZTE

Prukner a tulajdonosban is próbálja tartani a lelket

A Zalaegerszeg vezetőedzője elmondása szerint élete egyik legnehezebb feladata előtt áll, de vállalja a küzdelmet.

Prukner László nehéz feladata előtt áll - Fotó: telesport.hu

Prukner László volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A ZTE vezetőedzője nincs könnyű helyzetben, hiszen együttese három ponttal szerénykedik az OTP Bank Liga utolsó helyén.

„Idáig ahol dolgoztam, ott mindig egy folyamat része voltam, most belecsöppentem egybe, de én akartam, én vállaltam, és továbbra is ezt teszem. Ezért mondtam, hogy életem egyik legnehezebb feladata előtt állok. A három pont borzasztóan kevés, ha most ősszel nem tudunk talpra állni, akkor a tavasz kínkeserves lesz. Volt már hasonlóra példa, de ekkora lemaradásban nem voltam a csapatommal a pályafutásom során. Azt látom, hogy a játékosok törekednek arra, hogy ebből a válságból kilépjünk” - mondta a nemrég még a Ferencvárosnál dolgozó szakember.

Prukner szerint a legnagyobb bajok mentálisan vannak a csapattal.

Ezen a szinten nagyon fontos, hogy milyen mentális állapotban vannak a játékosok, a tűzoltáskor már nem lehet futballozni megtanítani őket. Minden azon múlik, hogy a játékosnak milyen önbizalma van, és hogy áll a munkához. Ezt nem mértem fel elég pontosan az elején, lappangó feszültségek voltak az öltözőben. Ezek oldódnak, de még mindig nem vagyunk ott, ahol kéne.”

Nagy Ferenc, a csapat tulajdonosa többször is kifejtette már, hogy roppant bosszús az eddigi eredmények miatt.

„A tulajdonos természetesen nem elégedett, talán egy kicsit elkeseredett is. Nekem az is a feladatom, hogy próbáljam benne tartani a lelket, meg persze, hogy a csapatot felkészítsem, hogy meglegyen az első győzelmünk. Más típusú edzéseket próbálok vezényelni, mint ami előtte volt, és mentálisan foglalkozom a játékosokkal” - tette hozzá a zalai szakvezető.