Férfi kézilabda BL

Alilovic a forduló kapusa, Császár gólja az ezüstérmes

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség Bajnokok Ligájával foglalkozó honlapján ezúttal is volt magyar "érdekeltség" a forduló álomcsapatában, ahová egy korábbi Pick-Szeged játékos mellett az MKB Veszprém portása is bekerült.

Mirko Alilovic remekül mutatkozott be a Veszprémi Aréna közönségénekAz első játéknapon megválasztott hét legjobb játékos közé Iváncsik Gergő és Iváncsik Tamás is bekerült, a két szélső remek játékának is köszönhetően az MKB Veszprém pedig Lengyelországban diadalmaskodott.

Mocsai Lajos együttese hazai pályán sem hibázott, a dán pontvadászat ezüstérmesét, a Bjerringbro Silkeborgot rendkívül magabiztosan fektették két vállra a 2. fordulóban. A veszprémiek közül támadásban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Marko Vujin és Császár Gábor is, de a siker kulcsa a rendkívül hatékony védőmunkában rejlett. A veszprémi fal remekül zárt, amely mögött Mirko Alilovic ezúttal is fantasztikus produkcióval rukkolt elő. A horvát óriás 17 hárított labdával, 40 %-os védési mutatóval zárta a játéknapot, amellyel kiérdemelte a helyet a BL álomcsapatában.

A veszprémi hálóőr mellett a Pick-Szeged korábbi jobbátlövője, Milorad Krivokapics is helyet követelt magának a virtuális alakulatban: a Cimos Koper szerb-magyarja 10 góllal terhelte meg a lengyel bajnok Wisla Plock hálóját. Ha továbbra is tartani tudja ezt a formát, nem kizárt, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány újra adna neki bizonyítási lehetőséget. 

A legrangosabb európai sorozat hivatalos weboldalán a szokásoknak megfelelően ezúttal is kiválasztották a forduló öt legszebb találatát és leglátványosabb védését is. A gólszerzők között a 2. helyet sikerült megszereznie a veszprémi irányítónak, Császár Gábornak, míg a hét negyedik legnagyobb bravúrját Alilovic mutatta be.

Bajnokok Ligája
2. forduló csapata 
Balszélső: Leszek Starczan (Schaffhausen)
Balátlövő: Mikkel Hansen (AG Köbenhavn)
Irányító: Domagoj Duvnjak (HSV Hamburg)
Jobbátlövő: Milorad Krivokapics (Cimos Koper)
Jobbszélső: Zlatko Horvat (CO Zagreb)
Beállós:Thorsten Laen (Füsche Berlin)
Kapus: Mirko Alilovic (MKB Veszprém)













Kapcsolódó videók:

http://www.ehftv.com/ehfcl-highlights/video/001846
http://www.ehftv.com/ehfcl-highlights/video/001847
http://www.ehftv.com/ehfcl-highlights/video/001845

Bajnokok Ligája 2. forduló
Eredmények
A-csoport:
CO Zagreb (horvát) - Bosna Sarajevo (bosnyák) 33-19 (16-9)  / Gál Gyula 2 gólt szerzett /
Chambéry (francia) - Savehof (svéd) 33-30 (17-17)
Schaffhausen (svájci) - Barcelona (spanyol) 26-30 (13-14)   / Nagy László 3 gólt szerzett /
B csoport:
Füchse Berlin (német)-Kielce (lengyel) 30-27 (15-16)
Atlético Madrid (spanyol)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 30-30 (16-14)
MKB Veszprém - Bjerringbro-Silkeborg (dán) 32-25 (17-11)
C-csoport:
HCM Constanta (román) - HSV Hamburg (német) 26-34 (12-17)
Cimos Koper (szlovén) - Wisla Plock (lengyel) 27-24 (14-13)  /M. Krivokapics 10 ill. Nikola Eklemovics 2 gólt szerzett /
Szentpétervár (orosz) - Metalurg Szkopje (macedón) 25-25 (10-11)
D-csoport:
THW Kiel (német)-Montpellier (francia) 23-24
Ademar León (spanyol)-Partizan Beograd (szerb) 33-28 (20-12)
Köbenhavn (dán)-Pick Szeged 36-24 (18-11)