Magyar válogatott

A magyar futballművészektől a finn flipper-shown át a Dzsudzsák-bombáig

  • Göbölyös János
megosztom

Pedig a 13. magyar-finn akár szerencsét hozhatott volna. Így azonban, hogy a svédek pénteken behúzták a helsinki meccset, felejtsük el Fortunát, kedden nem érdemes forró drótot kiépíteni Stockholmmal, okafogyottá vált drukkolni a hollandoknak, kizárólag arra kell koncentrálni, hogy itt, Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban győzelemmel zárjuk az utóbbi évtizedek legeredményesebb selejtező-sorozatát.


Nem lesz egyszerű. Ha viszont sikerül, az méltó megkoronázása lenne a magyar válogatott tizennégy hónapos teljesítményének. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitányként tavaly augusztus 11-én bemutatkozott a Wembleyben az angolok ellen. Aztán rá három hétre már tétre ment a játék, és akkor, a svédországi vereség után kevesen fogadtak arra, hogy egy évvel később 18 ponttal futunk neki a finnek elleni utolsó selejtezőnek. Azt meg végképp senki nem gondolta, hogy ha győzelemmel, azaz 21 ponttal zárjuk a sorozatot, az sem lesz elég a második helyhez. Pedig bármennyire fáj, a történetnek ez lehet a vége. Most már csak abban bízhatunk, hogy ez is lesz.


A magyar-finn futballmúlt egy év híján kilenc évtizede íródik, és nem csoda, ha az első hat találkozót magába foglaló harminckét esztendő alatt északi rokonaink a nyelvi hasonlóság ellenére keresték a szavakat, és kapkodták a levegőt. Négyszer vendégként, kétszer itthon szórtuk meg őket, harmincnégy gól ellenében mindössze négyet kaptunk. Igaz, azokban az évtizedekben mi tanítottuk a világot, a magyar válogatott két vb-ezüstöt és egy olimpiai aranyat futballozott össze, míg a finnek a fű helyett inkább a havon és a jégen, bottal vagy ütővel a kezükben jeleskedtek. 1934 nyarán azért megmutatták, hogy a labdával is tudnak bánni, igaz a Turáni Torna keretében rendezett mérkőzésen, Tallinban a Magyar Amatőr Válogatott vett részt, ezért aztán a 4-3-as vereségünk nem hivatalos – csak kínos. A korszak lezárásaként született meg az eddigi gólcsúcs, a megfiatalított magyar válogatott az Aranycsapat néhány ászával (Lantos, Bozsik, Kocsis, Puskás) a soraiban 9-1-re nyert Helsinkiben. A mérkőzés egyébként egy négymeccses északi túra befejező állomása volt, tizenkét nap alatt a mieink leigázták Skandináviát, sorrendben Norvégia (5-0), Svédország (7-3), Dánia (6-0) és Finnország volt az áldozat. Hogy mekkora respektje volt akkoriban válogatottunknak, az egy korabeli újságcikkből is kiderül, ebben a finn szövetség elnöke elmondja, hogy ,,valamennyi ország közül mi mindig a magyar csapatot látjuk a legszívesebben Helsinkiben, annyira megszerettük magyar testvéreinket az olimpia idején”. Északi rokonaink 18 éves kapusa pedig szó szerint ledermedt, miután végignézte Puskásék edzését: ,,Ilyen lövéseket én még életemben nem láttam, nemhogy védtem volna. Bárcsak túllennénk a kétszer 45 percen”.  Magyarország-Finnország
október 11. 20.00
Ilyen előzmények után, igaz, huszonhárom évvel később került sor a két ország első tétmérkőzésére. Még az argentínai világbajnokság sebeit nyalogattuk, amikor kiújult a fájdalom, a finnek ugyanis Eb-selejtezőn legyőztek minket, és ezen rajtunk kívül csak ők lepődtek meg jobban. Ez volt az első, és eddig az utolsó vereségünk rokoni alapon, az ezt követő években azonban már közel sem volt akkora különbség a két válogatott között, mint korábban.

Az első döntetlen is ebben a periódusban született, ám azt a meccset nem csak az érintettek, hanem az egész futballvilág emlegeti. Egészen pontosan a 92. percben esett egyenlítő gólunkat, amely egy magára valamit is adó tévécsatorna szilveszteri sport-összeállításában az első helyen szerepelt. Maga a mutatvány mindössze öt másodpercig tartott, ám ez idő alatt nyolcan értek akarva-akaratlanul a labdához, közöttük a jelenlegi szövetségi kapitány, akkor csatárként a 16-oson belül kóválygó Paatelainen. A kapus Moilanennek volt a legkevesebb köze a futballba ágyazott flipper-showhoz, hiszen a saját védője, Mahlio használta őt mandínernek. A magyarok örömükben, a finnek mérgükben őrjöngtek, a korszakos öngól ugyanis pótselejtezőt jelentett a számunkra. És ez még akkor is az utóbbi negyedszázad legjobb eredménye, ha azon a bizonyos jugoszlávok elleni play-offon déli szomszédaink a földbe, vagy inkább az alá döngöltek minket, Budapesten 1-7, Belgrádban 5-0 volt a vége.

De, hogy valami széppel fejezzük be az emlékezést, egy nap híján egy évvel ezelőtt már az Egervári Sándor vezette válogatott ismét letargiába taszította a finneket. A különbség az volt az 1997-es ,,csodagólhoz” képest, hogy ez a 94. perc legvégén esett, és három pontot ért. Természetesen a Dzsudzsák-bombára is rácsaptak a tévétársaságok, ám az nem a baki parádékban, hanem a legszebb gólok között szerepelt. 


Kedden este kicsit elengedhetjük magunkat. Nincs tét, nem kell számolgatni, lehet, hogy a kapitány is afelé hajlik, amit a svédek elleni selejtező előtt honlapunknak nyilatkozott, miszerint ,,ha elveszítjük a lehetőséget a play-offra, egy-két poszton nyilván jobban ragaszkodom majd néhány fiatalemberhez”. Most mondhatnám, hogy gálaelőadásra vágyik a közönség, de ez így nem teljesen igaz. Ellenfelünk pénteki futballja láttán ugyanis az öncélú szórakoztató elemek nem férnek bele a játékunkba, ráadásul, ha valakivel szemben van törleszteni valójuk a finneknek, az a korábban taglalt utolsó perces gólok miatt éppen a magyar válogatott. Ezért aztán ne várjunk gálát, csak győzelmet. Sorozatban a hatodikat, amire legutóbb 1984 őszén és 1985 tavaszán volt példa, akkor ez a Mezey György-féle válogatottnak sikerült. Az a csapat akkor kijutott a világbajnokságra, azóta a mostaninak van a legnagyobb esélye, hogy megtegye ugyanazt. Mert ha már így alakult, a finnek elleni Eb-selejtező lehet a következő nagy menetelés első állomása.  

Magyar-finn mérleg
A két válogatott eddig 12 hivatalos mérkőzést játszott egymással, a mérlegünk 9 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség 42-9-es gólkülönbség.
Magyarországon: 5 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség (15-2)
Finnországban: 7 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (27-7)
Barátságos: 7 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség (34-4)
EB-selejtező: 3 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség (6-4)
Vb-selejtező: 2 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség (2-1)

 

 

Magyar-finn "legek"
Legutóbbi győzelem (1 éve)
2010. Finnország-Magyarország 1-2 EB-selejtező
Legutóbbi döntetlen (10 éve)
2001. Magyarország-Finnország 0-0 Barátságos
Legutóbbi vereség (33 éve)
1978. Finnország-Magyarország 2-1 EB-selejtező
Legnagyobb különbségű győzelem (8 gólos)
1951. Magyarország-Finnország 8-0 Barátságos
1955. Finnország-Magyarország 1-9 Barátságos
Legnagyobb különbségű vereség (1 gólos)
1978. Finnország-Magyarország 2-1 EB selejtező
Legtöbb rúgott gól (9)
1955. Finnország-Magyarország 1-9 Barátságos
Legtöbb kapott gól (2)
1978. Finnország-Magyarország 2-1 EB selejtező
Legtöbb gól egy mérkőzésen (10)
1955. Finnország-Magyarország 1-9 Barátságos
Legkevesebb gól egy mérkőzésen (0)
2001. Magyarország-Finnország 0-0 Barátságos

 

Helyezések, csúcstartók
FIFA ranglista helyezés (2011. szeptember)
27. Magyarország
(legjobb: 27., 2011. szeptember, legrosszabb: 87., 1996. július)
78. Finnország
(legjobb: 33., 2007. március, legrosszabb: 87., 2010. november)
Nemzetközi szereplések
Magyarország
VB részvétel: 9, ezüstérmes 1938, 1954
EB részvétel: 2, bronzérmes 1964
Finnország
VB részvétel: 0
EB részvétel: 0
Szövetségi kapitány
Magyarország: Egervári Sándor (61)
Finnország: Mixu Paatelainen (44)
Legtöbb válogatottság
Magyarország: Bozsik József (101)
Finnország: Jari Litmanen (137)
Legtöbb gól
Magyarország: Puskás Ferenc (84)
Finnország: Jari Litmanen (32)

 

Eredmények
Magyarország - Finnország
2010.10.12.Finnország–Magyarország 1-2 2012-es Eb-selejtező
2001.04.25.Magyarország–Finnország 0-0 Barátságos
1997.10.11.Finnország–Magyarország 1-1 1998-as vb-selejtező
1996.09.01.Magyarország–Finnország 1-0 1998-as vb-selejtező
1979.10.17.Magyarország–Finnország 3-1 1980-as Eb-selejtező
1978.09.20.Finnország–Magyarország 2-1 1980-as Eb-selejtező
1955.05.19.Finnország–Magyarország 1-9 Barátságos
1952.06.22.Finnország–Magyarország 1-6 Barátságos
1951.11.18.Magyarország–Finnország 8-0 Barátságos
1943.09.15.Finnország–Magyarország 0-3 Barátságos
1923.08.19.Magyarország–Finnország 3-1 Barátságos
1922.07.13.Finnország–Magyarország 1-5 Barátságos

 

EURO 2012
A selejtező eredményei
Svédország-Magyarország 2-0
Moldova-Finnország 2-0
San Marino-Hollandia 0-5
Hollandia-Finnország 2-1
Svédország-San Marino 6-0
Magyarország-Moldova 2-1
Magyarország-San Marino 8-0
Moldova-Hollandia 0-1
Hollandia-Svédország 4-1
Finnország-Magyarország 1-2
San Marino-Moldova 0-2
Finnország-San Marino 8-0
Magyarország-Hollandia 0-4
Hollandia-Magyarország 5-3
Svédország-Moldova 2-1
Moldova-Svédország 1-4
San Marino-Finnország 0-1
Svédország-Finnország 5-0
San Marino-Magyarország 0-3
Hollandia-San Marino 11-0
Finnország-Moldova 4-1
Magyarország-Svédország 2-1
Finnország-Hollandia 0-2
Moldova-Magyarország 0-2
San Marino-Svédország 0-5
Hollandia-Moldova 1-0
Finnország-Svédország 1-2
A csoportunk állása
E-csoport
1. HOLLANDIA 9 9 0 0 35-5 +30 27
2. SVÉDORSZÁG 9 7 0 2 28-9 +19 21
3. MAGYARORSZÁG 9 6 0 3 22-14 +8 18
4. FINNORSZÁG 9 3 0 6 16-16 0 9
5. MOLDOVA 9 2 0 7 8-16 -8 6
6. SAN MARINO 9 0 0 9 0-49 -49 0
megosztom