Női kézilabda BL

Vérten és Lekics is bízik a győzelemben

megosztom

Az első fordulóban meglepetésre a Randers ellen alulmaradó Győri ETO ma hazai pályán a KEK-elődöntős francia Metz együttesét látja vendégül. A győri játékosok tudják: ha elakarják érni a céljaikat, vasárnap nem hibázhatnak.

A C-csoport szombati mérkőzésén a Randers Ausztriában tudott nyerni a Hypo csapat ellen, így két mérkőzés után négy ponttal vezeti ezt a négyest. Mivel az első fordulóban a Metz is győzedelmeskedett az osztrák gárda ellen, a Rába-partiak számára fontos begyűjteni a győzelmet. A tavaly a Fradi ellen a KEK-elődöntőben elvérző franciák papíron nem okozhatnak gondot Vérten Orsolyáéknak, de semmiképp nem szabad félvállról venni a találkozót. A válogatott szélső mellett a nyáron érkező Andrea Lekics is beszélt az ETO Tv-nek a mérkőzés várakozásairól, azt mind a ketten kiemelték: csak a győzelem az elfogadható eredmény.

Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője elárulta, hogy a héten elsősorban arra fektették a hangsúlyt, hogy a Dániában mutatkozó hibákat amennyire csak lehetséges kijavítsák. A Meztez a tréner erős és jó csapatnak tartja, de - mint mondta - egy hazai BL rangadón győzelemre kell játszani.

Női Bajnokok Ligája 2. forduló
C-csoport
Győri ETO Audi KC - Mezt HB (francia) 15.00 Tv: Digisport
megosztom