Magyar válogatott

Elek Ákos már a vb-selejtezőre figyel

megosztom

A Videoton középpályása természetesen csalódott volt a finn-svéd mérkőzés után, de most már optimista, és csak előre tekint.

Elek Ákos már továbblépne - Fotó:AFP

A Finnország-Svédország Európa-bajnoki selejtező eredményének tudatában nem lesz tétje a keddi finnek elleni mérkőzésünknek. Elek Ákos, a magyar válogatott középpályása azonban győzni szeretne a sorozat utolsó mérkőzésén is.

"Természetesen csalódottak voltunk a Finnország - Svédország mérkőzés után, azonban azt már a svédek elleni hazai meccsünk előtt tudtuk, hogyha azt akarjuk, hogy a mi kezünkben legyen a továbbjutás sorsa, akkor legalább 3-0-ra le kellett volna győznünk Svédországot. Miután ez nem sikerült, már nem a mi kezünkben volt a sorsunk, egy kis szerencsével azonban a finnek meglephették volna a svédeket, sajnos - hiába játszottak amúgy jól a finnek - végül Svédország nyert, és bebiztosította a második helyét a csoportban” - mondta a pénteki mérkőzésről a középpályás.

A vidi.hu-nak nyilatkozó játékos szerint nem szabad a múltat siratni, hiszen hamarosan már kezdődnek a vb-selejtezők.

„Kedden azonban mindenképp győzelemmel akarunk búcsúzni ettől a sorozattól. Nyerni akarunk magunk miatt és természetesen a szurkolók miatt is. Szinte hihetetlen, de ha nyerünk kedden, akkor lesz 21 pontunk, és ez is kevés lesz a továbbjutáshoz. A finnek elleni mérkőzés után azonban lezárul az Eb-selejtező, és utána már nekünk sem szabad a múlttal foglalkozni, hiszen hamarosan kezdődik egy újabb megmérettetés, és nem is lehet más a célunk, mint kiharcolni a vb-n való részvétel jogát" - nézett előre Elek Ákos.

megosztom