U21-es válogatott

A törökök alig tudtak ziccert kialakítani ellenünk - Róth Antal

A szövetségi edző úgy látta, hogy igazi arcunkat mutatva, fegyelmezetten és céltudatosan futballoztunk.

Róth Antal szerint nagy hibákat követtek el - Fotó:ujpestfc.hu

Ahogy arról beszámoltunk, a magyar U21-es válogatott 2-1-es vereséget szenvedett a török nemzeti csapat otthonában Eb-selejtezőn. A magyar csapat továbbra is 0 ponttal áll a csoportban, ezzel Róth Antal legénysége gyakorlatilag három forduló alatt elveszítette az esélyét, hogy kijusson az Európa bajnokságra.

"Úgy érzem, hogy a mai találkozó után elmondhatjuk, hogy vereség és vereség között is lehet nagy különbség - értékelt az mlsz.hu-n Róth Antal. - A technikailag kiemelkedő képességű, hazai pályán futballozó török gárda igazi ziccereket alig tudott kialakítani ellenünk, mi pedig - ellentétben az olaszok elleni meccsel - igazi arcunkat mutatva, fegyelmezetten és céltudatosan futballoztunk. Ugyanakkor döntő helyzetekben mind védekezésben, mind támadásban döntő hibákat követtünk el, és mindössze egy támadást sikerült góllal befejeznünk."