Karrier

Mertesacker már 1995-ben elkötelezte magát az Arsenallal

A Werder Bremen korábbi és az Arsenal jelenlegi középhátvédje, a német Per Mertesacker saját bevallása szerint még nem érzi magát teljesen otthon új klubjánál, amelynek azonban már 11 éves kora óta a szurkolója.

A német válogatott középhátvédje a nyári átigazolási időszak utolsó napján került az Arsenalhoz, és saját elmondása szerint még nem alkalmazkodott teljesen az angol életstílushoz. De nem csodálkozik azon, hogy nem érzi még teljesen az otthonának Londont, hiszen nincsenek még meg azok a dolgok, amelyekhez kötődhet.

Per Mertesacker, az Arsenal játékosa köszönti a szurkolókat a csapat Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligága-mérkőzése után 2011 szeptemberében

"Vannak még kommunikációs gondjaim a társaimmal, nem akklimatizálódtam még teljesen. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy hosszú nyaraláson lennék. De azért lassan hozzászokok ahhoz, hogy most Londonban zajlik az életem nagy része. Szeptember közepe óta otthonomnak nevezem Angliát, de valójában még nem érzem teljesen otthon magam. Nincs még saját lakásom, és hiányoznak azok a kapaszkodók, amelyek Németországban megvoltak. De ez teljesen normális, csak idő kell a megszokáshoz" - mondta a játékos.

Mertesacker a csapattal végzett munkájával elégedett, jól érzi magát az edzéseken, és abban is biztos, hogy a jelenlegi 15. helyüknél jóval feljebb tudnak majd kapaszkodni.

"Jó kezekben vagyok. Kellemes, laza a hangulat. Sok új játékosa van az együttesnek, de szerintem gyorsan megszoktuk egymást. Arséne Wenger nem választotta volna ki egyikünket sem, ha csak egy kicsit is kételkedne bennünk, és ezt minden nap érezteti is. Ez nagy önbizalmat ad mindannyiunknak."

A védő végül arról is beszélt, hogy már gyerekkorában, 11 évesen elkötelezte magát az Arsenalhoz bizonyos mértékben, méghozzá egy mez kiválasztásával: "1995-ben történt, hogy - mivel az egész családom fociőrült - mi, gyerekek választhattunk magunknak egy-egy mezt. A bátyám egy Manchester United-mezt kért, én pedig egy Arsenalt. Onnantól kötődöm a klubhoz."