Karrier

Juan Sebastián Verón sérülés miatt visszavonul október végén

megosztom

A korábban a Lazióban, a Manchester Unitedben, a Chelsea-ben és az Interben is megforduló argentin Juan Sebastián Verón bejelentette, hogy befejezi a pályafutását. A középpályás nem tudott teljesen felépülni egy korábbi bokaműtétből, emiatt október 31-én játssza utolsó hivatalos mérkőzését.

Verón az argentin Estudiantesben kezdte profi pályafutását 1994-ben, majd fél évig a Boca Juniors játékosa is volt, mielőtt 1996-ban Olaszországba, a Sampdoriához igazolt volna. A Serie A-ban jól teljesített, az 1998-99-es szezonban UEFA Kupát és Olasz Kupát nyert a Parmával, majd 2000-ben már a Lazióval lett bajnok és kupagyőztes. 2001-ben 28,1 millió euróért a Manchester Unitedhez szerződött, és itt is eltöltött ugyan két évet, de a Premier League ritmusát igazából soha nem tudta felvenni, Alex Ferguson egyik nagy melléfogásaként emlegetik az ő leigazolását.

Juan Sebastián Verón, az Estudiantes futballistájaként 2010-ben

Ennek ellenére a Chelsea-nél Claudio Ranieri látott benne fantáziát 2003-ban, de végül ő is csak 14-szer vetette be egész szezonban, a következő idény elején José Mourinho pedig kölcsönadta az Internek, ahol végül még egy évet eltöltött, szintén kölcsönben. A kék-feketékkel újabb olasz bajnoki címet szerzett, de nem a pályán, hanem azt követően, hogy 2006-ban a Juventust megfosztották a Scudettótól az akkor kirobbant bundabotrány miatt.

2006 őszétől már újra az Estudiantesben szerepelt kölcsönben, végül nevelőegyesülete 2007-ben végleg megvásárolta. Hazájában újra kivirágzott, 2008-ban és 2009-ben is ő kapta az Év dél-amerikai labdarúgója címet az El País című lap szavazásán. Diego Maradona kapitánysága alatt a válogatottban is újra helyet kapott, részt vehetett a 2010-es világbajnokságon is.

A 36 éves játékos a közeljövőben mindenképp be akarta fejezni pályafutását, de nem októberben. Márpedig csütörtöki bejelentése szerint az október 31-én esedékes Racing elleni mérkőzésen lép pályára utoljára az Estudiantesben.

"Egyszerűen nem bírom tovább" - mondta Verón a fizikai állapotáról.

Az argentin sajtóban felvetődött, hogy a középpályás rövid időn belül a válogatott szövetségi kapitánya lehet, a mindössze két hónapja, augusztusban kinevezett Alejandro Sabellát válthatja. A kérdést nemrégiben felvetették a jelenlegi kapitánynak, aki kitérő választ adott.

megosztom