Kézilabda

A németek Jurack nélkül mennek a vb-re

  • VNA
megosztom

Világklasszis átlövője, Grit Jurack nélkül utazik a német női kézilabda válogatott a decemberi brazíliai világbajnokságra.

A magyar válogatott elleni júniusi vb-selejtezőn még a pályán villogott Grit Jurack, aki viszont az akkor Győrben kiharcolt részvételi joggal már nem fog élni. A német válogatott gólrekordere nélkül utazik majd el ugyanis a december 2-18 között Brazíliában sorra kerülő tornára. A 33 esztendős játékos személyes okokra hivatkozva mondta le a válogatottságot. „Ez nem jelenti azt, hogy számomra véget ért a válogatott karrier, de a szervezetem jelzéseire hallgatva és a fiam miatt döntöttem most így” - indokolt Jurack, miután döntését a válogatott szakvezetőjével, Heine Jensennel is közölte. A Dániában légióskodó Jurack két évvel ezelőtt terhessége miatt kihagyta a kínai világbajnokságot is.

Grit Jurack 2009 után ismét kihagy egy világbajnokságot
„Jót beszélgettünk Grittel, akinek a döntését elfogadtam és tiszteletben tartom. A világbajnoki távolmaradás viszont nem jelenti azt, hogy később ne látnánk őt szívesen a válogatottnál” - nyilatkozta Jensen, akinek Jurack kiesésével alternatív megoldást kell keresnie a világklasszis átlövő pótlására. Jurack 305 válogatott mérkőzéssel és az azokon szerzett 1579 góllal vezeti a német női kézilabda válogatott örökrangsorát. A hazájában ötször is az év kézilabdázójának választott játékos 2007-ben világbajnoki bronzérmet szerzett, most azonban a brazíliai vb-n nem lesz ott a csapattal. A németek a világbajnokságon Norvégiával, Montenegróval, Angolával, Kínával és Izlanddal találkoznak a csoportkörben.

megosztom