Ligakupa

A Diósgyőr a Vasas-védőkön sokszor átjutott, a kapuson csak háromszor

A Diósgyőr a Vasast látta vendégül a Ligakupa E csoportjában, és sok góllal is nyerhette volna a mérkőzést, de Ambrusics Róbert sokáig meccsben tartotta a mezőnyben indiszponált angyalföldieket. Végül a második félidőben a vendégek kapusa is megtört, így DVTK begyűjtötte a megérdemelt győzelmet.

A mérkőzés elejétől kezdve sokkal fantáziadúsabban, lendületesebben játszott a Diósgyőr, mint a Vasas, így sok helyzetet ki is tudtak alakítani a hazaiak. Hol távoli lövésekkel, hol közeli ziccerekkel veszélyeztettek, de Ambrusics nagyszerűen védett az első félidőben. Amikor pedig nem a kapus mentett, akkor a csatárok voltak ügyetlenek, például Tisza a kapu torkából bombázott a nézőtérre egy szép bal oldali beívelés után.

A második játékrészben kicsit visszaesett a helyzetek száma, mégis ekkor születtek a gólok. Igaz, ehhez kellett az addig is gyenge lábakon álló Vasas-védelem hozzájárulása is. Az első találat előtt Kocsis ugyanis hatalmas luftot rúgott, Tisza azonban remekül eltalálta a neki visszagurított labdát, így az ezúttal Ambrusicsról már befelé pattant. (1-0)

Nem sokkal ezt követően egy szögletre Budovinszky egyedül érkezett a rövidre, és remek mozdulattal csúsztatott a hálóba. (2-0)

A Vasas ezt követően kissé feljebb jött - vagy a Diósgyőr adott több teret a vendégcsapatnak -, de helyzeteket nem igazán tudott kialakítani. Ehelyett a hajrában megszületett a harmadik DVTK-gól is, amikor egy újabb szögletnél Ambrusics az őt zavaró George hátára ütötte a labdát, az pedig onnan a kapuba került. (3-0)

A Diósgyőr ezzel a győzelemmel már hat pontnál tart a Ligakupában, és el tudott lépni a Vasastól, illetve a Mezőkövesdtől. 

Ligakupa
E csoport
Diósgyőr-Vasas 3-0 (0-0)
gólszerzők: Tisza (59.), Budovinszky (71.), George (89.)
    M Gy D V LG KG Gk P
1. Debrecen 3 2 1 0 11 4 7 7
2. Diósgyőr 3 2 0 1 8 2 6 6
3. Vasas 3 0 2 1 5 8 -3 2
4. Mezőkövesd-Zsóry 3 0 1 2 2 12 -10 1