Férfi vízilabda

Vérhast kaptak Grúziában a Honvéd játékosai

megosztom

Vérhasfertőzés gyanúja miatt elmaradt a hétfő estére tervezett Vasas–Honvéd vízilabda ob I.-es bajnoki mérkőzés.

Bár szombaton Kaposvárott bajnoki mérkőzésen még vízbe szálltak a Honvéd játékosai, de már ekkor sem voltak jól. Vad Lajos vezetőedző lapunknak azt mondta, pólósai megpróbálták legyőzni a magas lázat, a hasmenést és a gyomorfájást, de látszott rajtuk, hogy nincsenek százszázalékos állapotban.

Hollandiában időközben elkészültek a vizsgálatok eredményei, amelyekből kiderült, hogy a vízilabdázók vérhasban szenvednek. Mi­után a magyar hatóságok is értesültek az esetről, vasárnap este elmentek a Honvéd edzésére, és az ÁNTSZ ellenőrei minden játékostól székletmintát kértek.

„A sors furcsa fintora, hogy a nemzetközi szövetség egy évvel ezelőtt is Tbiliszibe irányított bennünket, de akkor gyomorfájással és némi hányingerrel megúsztuk, most úgy tűnik, jóval komolyabb a baj - mondta Vad Lajos, a gárda edzője a Magyar Hírlapnak. - Le a kalappal a játékosaim előtt, a Tbilisziben rendezett utolsó csoportmérkőzésre a horvátok ellen ugyanis úgy szálltak vízbe, hogy tízen nem voltak egészségesek, öten kifejezetten rosszul érezték magukat, ám még így is sikerült nyernünk. A fiúk sportemberi nagyságból jelesre vizsgáztak nálam.”

A Honvéd játékosai szerették volna lejátszani a tegnapi, Vasas elleni örökrangadót a Komjádi uszodában, ám ezt a vezetők nem engedték, halasztást kértek a Magyar Vízilabda Szövetségtől, amelyet aztán meg is kaptak.

Szorítja az idő a Honvéd játékosait és a vezetőket is, mert a hét végén Budapesten rendezik az Eurokupa-tornát, ahol egyebek között az orosz Sturm Csehov vendégeskedne a Kőér utcában.

megosztom