Nyilatkozat

Szégyen lenne, ha Neymar itthon maradna - Ronaldo

megosztom

A februárban visszavonult csatárlegenda a Globónak azt nyilatkozta, hogy fiatal honfitársának mihamarabb Európába kellene szerződnie.

Neymar-üggyel kapcsolatban gyakorlatilag a fél futballvilág elmondta már álláspontját, de ha egy olyan világsztár teszi ezt, mint Ronaldo, akkor arra érdemes odafigyelni.

A Fenomén becenévre hallgató kétszeres Aranylabdás szerint 19 éves honfitársa kinőtte már Brazíliát, és itt az ideje, hogy meghódítsa az öreg kontinenst. A Santos elnöke ugyanakkor néhány napja azt mondta, Neymar otthon tartása nemzeti érdek, és maga a játékos is bizonytalan az európai szerződéssel kapcsolatban.

"Látni fogjuk a fejlődését, attól pillanattól kezdve, hogy eligazol Európába - ez most a legfontosabb lépés a karrierjében. Ő mindent megtett Brazíliában, amit lehetett, azt hiszem az lenne a legnagyobb szégyen, ha itt maradna" - mondta Neymarról a többszörös gólkirály.

Ronaldo 18 éves korában a Cruzeirótól igazolt a holland PSV együtteséhez, ahol azonnal beváltotta a hozzáfűzött reményeket, 18-20 éves kora között több, mint 50 gólt szerzett első két európai idényében.

megosztom