Bundesliga

Sergej Barbarez ülhet le a Hamburg kispadjára

megosztom

Az egykori remek támadó mellett a Nürnberg vezetőedzője, Dieter Hecking és a dán szövetségi kapitány, Morten Olsen is esélyes a vezetőedzői posztra.

Barbarez lehet a megoldás - Fotó: AFP

A Nagy Dánielt is foglalkoztató Hamburger SV labdarúgócsapata még szeptember közepén menesztette posztjáról Michael Oenning vezetőedzőt. Ezt követően Frank Arnesen sportigazgató ideiglenesen Rodolfo Esteban Cardosót, a tartalékcsapat edzőjét bízta meg a HSV irányításával. Vele ugyan a VfB Stuttgart ellen megszerezte első győzelmét az együttes, a háttérben folyamatosan tárgyaltak az új vezetőedzőről.

A sportigazgató a hétvégi Schalkétól elszenvedett vereség után kijelentette, a két hetes bajnoki szünet alatt mindenképpen megtalálják a megfelelő személyt az üres kispadra.  Ő Sergej Barbarez, a klub egykori legendás bosnyák csatára lehet, aki a hírek szerint már meg is kezdte a tárgyalásokat Arnesennel.

„Beszélgettem Frank Arnesennel, de többet nem szeretnék erről mondani. Meglátjuk, mi fog történni. Az biztos, hogy nem kell magamról bemutatkozó videót küldenem, nagyon erősen kötődöm Hamburghoz” - mondta sokat sejtetően az egykori remek támadó.

A 40 éves Barbarez mellett a Nürnberg vezetőedzője, Dieter Hecking és a dán szövetségi kapitány, Morten Olsen is esélyes a hamburgi kispadra.

megosztom