Diósgyőr

Nincs öt gól különbség a Debrecen és köztünk - Benczés Miklós

Az éllovas Debrecen eredményes támadójátékkal öt góllal verte hazai pályán a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Benczés Miklós reálisan értékelt - Fotó: boon.hu

A találkozó után két nappal Benczés Miklós reálisan értékelte a történteket.

"A DVSC javára fennálló dinamikai különbséget úgy tudtuk volna ellensúlyozni, ha mindenki nagyon komolyan koncentrál és megfelelően működik a csapatjáték. Azonban nagyon hiányzott vasárnap a megfelelő koncentráció és több olyan hiba is jelentkezett, ami korábban nem volt ránk jellemző, főleg nem ilyen nagy számban. Ez egy ilyen jó csapat ellen nagyon feltűnő volt, de azt gondolom, hogy egy gyengébb csapat ellen is vereséghez vezetett volna. Gondot jelentett, hogy a csapatrészek nem segítették ki egymást, és a csapatrészek önmagukban sem nyújtottak jó teljesítményt. Nagyon mélyről jöttünk, előkelő helyen állunk a tabellán, a mérkőzés előtt már-már esélyesként kezeltek minket. Nem is voltunk esélytelenek, azonban ehhez száz százalékos teljesítményt kellett volna nyújtanunk és még akkor sem biztos, hogy megnyertük volna a mérkőzést, hiszen láttuk, hogy a Debrecen milyen jó csapat. Nagyobb probléma, hogy nem hoztuk ki magunkból a száz százalékot. Nem tudok kiemelni olyan momentumot, amelyikre azt mondhatnám, legalább ebben jobban voltunk a Debrecennél. Hozzátartozik, hogy a Debrecen jobban játszott, mint korábban bármikor ebben a bajnokságban, igaz, ehhez kellett a mi gyengébb teljesítményünk is. Ennek ellenére nincs öt gól különbség a két csapat közt, de dolgoznunk kell rajta, hogy többet ez ne forduljon elő" - mondta a DVTK vezetőedzője.

Kérdés, megbánta-e a szakember az eredmény ismeretében, hogy nyílt támadófocit játszatott a csapatával.

"Nem bántam meg a nyílt játékot, ugyanis a problémát nem ebben látom. Amennyiben a pályára lépő játékosok kihozták volna magukból a bennük rejlő tudást, akkor támadásban sokkal többet láthattunk volna a csapattól. Ez a játékosállomány nem arra hivatott, hogy kilencven percen keresztül védekezzen, hanem arra, hogy támadó futballt játszva gólt, gólokat szerezzen, természetesen nem feladva a védekezést sem. Azonban, ahogy a védekezésben, úgy a támadásban is gyengén teljesítettünk" - jegyezte meg a dvtk.eu-nak a szakvezető.