A német sporthetilap, a Sport Bild múlt heti számában terjedelmes interjút közölt a Real Madrid portugál edzőjével, José Mourinhóval, amelyet az alábbiakban magyarul is olvashattok.

- Mourinho úr, mi az, ami megkülönbözteti Önt a többi edzőtől?
- Az elmúlt tíz évben egyetlen edző sem nyert olyan sok trófeát, mint én. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tisztelném azokat az edzőket, akik pályafutásuk során rengeteg sikert értek el. Én azonban nem egy tízéves edzői karriert szeretnék magamnak, hanem sokkal inkább 20-25 éves pályafutást.

- Mit szeretne még edzőként elérni?
- Három különböző csapattal Bajnokok Ligáját nyerni. Ezt korábban még senkinek sem sikerült elérnie. Ezen felül pedig szeretném majd egyszer a portugál válogatottat is irányítani edzőként. Erre lett volna már esélyem korábban, de akkor még nem akartam. A válogatottnak még legalább tíz évig várnia kell, mert jelenleg klubedzőként képzelem el a közeljövőt.

- Gyermekként nem akart inkább labdarúgó lenni?
- Imádom a labdarúgást, és gyerekként természetesen nagyon szerettem focizni. Viszont már a kezdetektől éreztem azt, hogy az én igazi erősségem az emberek irányításában rejlik. Amikor 17 éves voltam, akkor kezdtem belátni, hogy nincs meg a lehetőségem arra, hogy igazán kiemelkedő játékos legyek. Onnantól kezdve csak arra koncentráltam, hogy remek edző legyen belőlem.

- Vannak jól megszokott rituáléi mérkőzések előtt?
- Szeretek nyugodtan zuhanyozni a találkozó előtt. Ha van elég időm rá, akkor öltözködés közben imádkozni is szoktam, vagy felhívom a családomat telefonon.

- Hogyan jellemezné saját magát?
- Teljesen átlagos vagyok. Hétköznapi dolgokat szeretek, úgy élek, mint egy teljesen átlagos ember.

- Mi az életről alkotott filozófiája?
- A felelősség nagyon fontos. A legfontosabb hivatásom a családom. A családra és a labdarúgásra van szükségem és semmi másra. Ha ezek megvannak, akkor boldognak érzem magam. Egy olyan területen dolgozhatok, amely egyben a szenvedélyem is. Több millió ember van, aki nem ennyire szerencsés a munkájával. Ők keményen dolgoznak, de mindenféle szenvedély nélkül, mert nem azt a munkát csinálhatják, amit igazán szeretnének.

- Van valami, amitől fél?
- A labdarúgást tekintve semmitől és senkitől nem félek. A magánéletet tekintve azt szeretném, hogy a számomra fontos emberek jól legyenek. Minden nap imádkozom értük. Szeretném azt, hogy boldogok és egészségesek legyenek. Ha valamitől vagy valakitől félnem kell, az maga Isten. Minden nap imádkozok hozzá, hogy segítsen a családomnak.

- Mit tesz annak érdekében, hogy fitt maradjon?
- Semmit. Egyrészt nincs időm a sportolásra, másrészt pedig nem vagyok elég fegyelmezett ahhoz, hogy rendszeresen 1-2 órát eltöltsek az edzőteremben. A csapatom edzésén ugyanakkor gyakran én magam is mozgásban vagyok. Én is fel-alá futkározok, és beszélek a játékosokkal tréning közben.

- Mit gondol a német bajnokságról, a Bundesligáról?
- Nagyszerű bajnokságnak tartom. A foci minősége évről-évre javul, a stadionok pedig folyamatosan tele vannak. Profi a mentalitás és rengeteg tehetség van a pályákon. A pénzügyi lehetőségeit tekintve talán nem éri el az angol, a spanyol vagy az olasz bajnokságot, de a körülményekhez képest remek a szervezettsége.

- El tudná magát képzelni egy német csapat kispadján?
- Természetesen szívesen dolgoznék Németországban is, mert nem vagyok olyan típusú edző, aki egész életében egyetlen csapatnál vagy egyetlen országban szeretne dolgozni. Számomra fontos az, hogy több országban is dolgoztam. Ha egy edző Angliában, Olaszországban és Spanyolországban is dolgozik, attól csak fejlődni tud. Éppen ezért örülnék annak, ha német csapatnál is dolgozhatnék. Mivel azonban németül nem beszélek, így a Bundesliga jelenleg nem téma számomra.

- Mióta nevezik Önt „The Special One”-nak, vagyis különlegesnek?
- Amikor 2004-ben megérkeztem Angliába, akkor éppen a Porto Bajnokok Ligája-győzelmén voltunk túl. Két nappal később jött az első sajtótájékoztató a Chelsea-nél, ahova természetesen magabiztosan mentem be. Éppen akkor lettem Európa legjobbja csapatommal, amikor az egyik riporter azt kérdezte, hogy bíztam-e abban, hogy valaha Angliában, a futball őshazájában is lehetek edző. Nem mondom, hogy elszomorított a kérdés, de egy kicsit meglepődtem rajta. Nem értettem, hogy miért gondolják, hogy ne lennék elég jó ahhoz, hogy Angliában edzősködjek. Talán ezért is válaszoltam így: „Nem gondolom, hogy olyan edző vagyok, mint bárki más. Én különleges vagyok, akinek olyan képességei vannak, ami másoknak nincs meg.” Másnap pedig ez állt az újságok címlapján: „A Special One megérkezett”. Így indult maga a név, amelyet a Chelsea-szurkolók hamar átvettek, és rögtön használtak is.

(Forrás: Sport Bild)