Ökölvívó-vb

Harcsa Zoltán is nyolcaddöntős

  • MTI
megosztom

Varga Miklós után hétfőn a 75 kg-ban szereplő Harcsa Zoltán is bejutott a nyolcaddöntőbe, s kedden az olimpiai kvótáért léphet majd szorítóba a bakui ökölvívó-világbajnokságon.

Szántó Imre mindössze 18 éves tanítványa előzetesen esélytelenebbnek tűnt a hatodik kiemelt francia Michel Tavaresnél, ám a ringben gyorsan kiderült, hogy nagyon komoly győzelmi esélyi lehetnek ellene.
   
Az első, puhatolózónak nevezhető menetben is Harcsa tűnt jobbnak, a nála lényegesen izmosabb francia sokkal pontatlanabb volt, mégis, egy-két célt ért ütésének köszönhetően a találkozó 2-2-re állt három perc után.
   
A folytatásban a kispesti öklöző növelte a tempót, szépen terelgette ellenfelét, s rendre remek ütemérzékkel előzte meg Tavarest, aki ekkor legfőképp csak nagyon pontatlan, néha mélyre "sikerült" ütéseivel, s szabálytalanságaival vétette észre magát. Harcsa fölényét a pontozás is tükrözte, 9-5-re vezetett hat perc után.
   
Az utolsó három percben a franciának kellett mennie előre, a szándék meg is volt Tavaresben, ám továbbra is alig találta el érvényes felületen Harcsát, aki végig tökéletesen kézben tartotta a meccset, gyönyörű ütésekkel gyűjtögette pontjait, s végül 16-10-re nyert.
   
"Az első menet után azt hittem, simán vezetek, meglepett az eredmény. Mindenesetre kicsit dühös vagyok magamra, mert az első ütésváltásnál véget vethettem volna a meccsnek, kiüthettem volna. A lényeg persze az, hogy nyertem. Kedden az a tervem, hogy az ukránnal a kesztyűk összeérintésénél találkozom először és utoljára, mert nem fogok odaállni elé, hogy üssön, hanem megpróbálok elmozogni előle, olyan leszek mint egy maratoni futó" - nyilatkozott Harcsa, aki legközelebb Jevgen Hitrovval meccsel majd, már a biztos kvótáért.
   
A hétfői folytatásban még két magyar, Kalucza Norbert (56 kg) és Darmos József (91 kg) lép ringbe, mindketten közép-európai idő szerint 18:15 óra körül.

megosztom