NFL

Aaron Rodgers szenzációs teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát - videó

A Detroit Lions szenzációs véghajrája után, valamint a Bills váratlan vereségét követően a Green Bay Packersre szegődött a liga figyelme, hiszen a forduló előtt Aaron Rodgersék voltak a harmadik veretlen csapat az NFL-ben. A Packers hazai pályán fogadta a Denver Broncost, és esélyeshez méltóan kiütéses győzelmet arattak Kyle Ortonék felett.

Aaron Rodgers, a Green Bay Packers irányítója szerez touchdownt a Denver Broncos ellen
Bár két negyedet követően úgy tűnt, hogy a Broncostól telik annyira, hogy egy izgalmas és szoros meccs váljon az összecsapásból, a Denver védelme a második félidőben nem tudott mit kezdeni Rodgersszel, aki élete egyik legjobb meccsét tudhatta magának. 408 yardpassza mellett 4 TD-passzt írhattak fel a nevéhez, valamint egy 11 és egy 8 yardos rush után két TD-t is szerzett a Packers irányítója, ezzel pedig elmondhatta magáról, hogy csapata minden szerzett pontjában oroszlánrészt vállalt. Hazai győzelmükkel a Lionsszel karöltve veretlenek maradtak, ugyanakkor Mike McCarthy, a csapat vezetőedzője óvatosságra int a túlzott elbizakodottsággal szemben: „Higgyenek nekem, csapatként még nem működünk tökéletesen. Igaz 4-0-s a mérlegünk, de mindent megteszünk a fejlődés érdekében.”


A New York Giants zsinórban harmadik győzelmét aratta az Arizona Cardinals otthonában, és ezzel a Redskinsszel holtversenyben az első a csoportjában. Eli Manning az utolsó negyed utolsó négy percében hozta vissza a sírból a Giantsnek a meccset, miután kiosztott két hat pontot érő passzt, előbb Jake Ballardnak, majd Hakeem Nicksnek, amivel megfordították a mérkőzést. A hazaiak részéről a RB Beanie Wells pedig mindent megtett, hogy csapatát győzelemre vezérelje: a harmadik negyedben kettő, míg az utolsó negyedben még egy TD-t sikerült szereznie, három rushból, de a meccs végi összeesés miatt ez sem volt elég.


Tom Bradyék gyorsan kijavították a mérlegükön esett múlt heti csorbát, és az Oakland otthonában arattak 31-19-es győzelmet. A vendégek irányítója 2 TD-passzal vetette észre magát, és bár a hazaiak QB-je, Jason Campbell majdnem másfélszer annyi yardot szórt ki - Brady 226-ot, Campbell 344-et - a Patriots védelme ellen ez nem volt elegendő.


A Miami sem tudta megszerezni első győzelmét a szezonban, a San Diego otthonában szenvedtek 26-16-os vereséget. A Chargersnek egyébként Norv Turner vezetőedző irányítása alatt ez volt az első alkalom az elmúlt 5 évben, amikor 3-1-es mérleggel kezdték a szezont, ami mindenképp azt jelzi, hogy kezd beérni Turner munkássága.


A NY Jets Baltimore-ba látogatott, és a mérkőzést kivételesen nem az irányítók parádéja jellemezte - épp ellenkezőleg. Mark Sanchez a vendégek részéről 31%-os, míg Joe Flacco a hazaiak részéről 32%-os passzolási hatékonysággal „büszkélkedhetett”, valamint mindketten eladták egyszer a labdát. Sanchez kivételesen rossz napot zárt, hiszen amellett, hogy a negyedik negyedben passza idegen kezekben landolt, kétszer is elejtette a labdát a meccs első felében, amely hibák baltimore-i TD-okban végződtek. A mérkőzést végül a Ravens nyerte 34-17-re, ezzel megőrizte előnyét az AFC északi csoportja élén, míg a Jets visszaszorult a saját divíziója harmadik helyére, egyedül a nyeretlen Dolphinst megelőzve.


A forduló utolsó mérkőzését a Tampa Bay – Indianapolis összecsapást magyar idő szerint kedden hajnali 2:30-kor játsszák le.

NFL
4. forduló
Seattle Seahawks – Atlanta Falcons 28-30
Arizona Cardinals – NY Giants 27-31
Oakland Raiders – New England Patriots 19-31
Green Bay Packers – Denver Broncos 49-23
San Diego Chargers – Miami Dolphins 26-16
Baltimore Ravens – NY Jets 34-17
Korábban:
Dallas Cowboys – Detroit Lions 30-34
Houston Texans – Pittsburgh Steelers 17-10
Chicago Bears – Carolina Panthers 34-29
Kansas City Chiefs – Minnesota Vikings 22-17
Cincinnati Bengals – Buffalo Bills 23-20
Cleveland Browns – Tennessee Titans 13-31
St. Louis Rams – Washington Redskins 10-17
Philadelphia Eagles – San Fransisco 49ers 23-24
Később:
Tampa Bay – Indianapolis kedd 2:30