Serie A

Győzelmével élre állt az Udinese, Klose fejesével nyert Firenzében a Lazio

Az udinei együttes magabiztosan nyert hazai pályán a Bologna ellen, míg a Fiorentina és a Lazio csatáját a német válogatott támadó döntötte el.

Fiorentina-Lazio

Hamar megszerezte a vezetést a Fiorentina, Jovetic passzolt Cercihez, aki már a 8. percben a kapuba talált. A hazaiak még egy ideig fölényben voltak, egy remek ellentámadás után egyenlített a Lazio: a bal oldalon előretörő Hernanez kapott remek labdát, majd ballal 11 méterről a hosszúba lőtt. A 22. percben Hernanez fejelt kapura, de nagyot védett a hazaiak kapusa. Az első félidőben még Gonzalez előtt adódott lehetőség, de jobb oldalról keresel a kapu előtt. A 48. percben egy Lazio-szöglet után Cisse fejesét védte nagy bravúrral Boruc. Az 58. percben egy lendületes ellentámadás után Cerci került helyzetbe, ám lövése kapu fölé szállt. Egy percre rá Jovetics is lövéssel próbálkozott a büntetőterületen belülről, de a labda lepattant a római védőkről. Cisse is lövésre szánta el magát, ám ismét Boruc volt a végállomás. Cerci egymaga megnyerhette volna a meccset a firenzeieknek, de sokadik kísérletét is hárította Marchetti. Mikor már mindenki azt hitte, hogy szokásos olasz remi lesz a meccs vége, jött Klose, és Sculli beadásából egy szép fejessel eldöntötte az összecsapást a vendégek javára.

Az Udinese magabiztos nyert hazai pályán - Fotó: AFP

Udinese-Bologna

A hazaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, a 29. percben Armero szabadrúgásából Benetia talált be a kapuba. Megduplázhatták volna az előnyt a hazaiak, de előbb Armero puskázott el egy nagy helyzetet, majd Di Natale 12 méteres lövése jött vissza a kapufáról, a kipattanóból gólt szerző Basta pedig lesen állt. A második félidő kezdetén mindkét kapu előtt adódott helyzet, előbb a bolognai balhátvéd, Raggi tört be a tizenhatoson belülre, de lövését védte Agliardi. 49. percben Di Natale remek szabadrúgást eresztett meg 28 méterről, de Handanovic csodálatos mozdulattal kipiszkálta a jobb felső sarokból a labdát. Az 52. percben ismét az udinei gólvágó került helyzetbe, 8 méteres lövése még lejött a védőről, az ismétlést pedig az oldalhálóba vágta. Egy óra elteltével Diamanti remek ballábas szabadrúgását védte Handanovic. A 72. percben Diego Perez buktatta hátulról a büntetőterületen belül Armerót, amiért tizenegyest kaptak a hazaiak. Di Natale pedig magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt. Ezzel eldőlt a találkozó, győzelmükkel a hazaiak a táblázat élére ugrottak.

Serie A
5. forduló
Cesena-Chievo 0-0
Fiorentina-Lazio 1-2
Gólszerző: Cerci (8.) ill. Hernanes (28.), Klose (83.)
Lecce-Cagliari 0-2
Gólszerző: Riberio (10.), Biondini (40.)
Palermo-Siena 2-0
Migliaccio (19.), Hernandez (90.-11-esből)
Parma-Genoa 3-1
Gólszerző: Giovinco (29., 42 - 11-esből), Morrone (50.) ill. Palacio (90.-11-esből)
Udinese-Bologna 2-0
Gólszerző: Benatia (29.), Di Natale (72-11-esből)