Serie A

Az először kezdő Krkic lendületet adott a Romának, amely elsőként verte az Atalantát

megosztom

Hazai pályán 3-1-re nyert az AS Roma az Atalanta ellen a Serie A hatodik fordulójának nyitómérkőzésén szombaton este. A Farkasok eddigi nehézkes játékukon sokat javítottak, így egy kisebb hullámvölgytől eltekintve magabiztosan fosztották meg a bergamóiakat veretlenségüktől.

Az előző heti, Parmában bemutatott szenvedéshez képest nagyon látványosan kezdett a Roma, noha az első helyzet az Atalanta előtt adódott, Padoin lőtt a bal oldalról a jobb alsó mellé. A folytatást azonban teljes mértékben uralták a hazaiak. Rosi a jobb szélről lőtt laposan a rövid sarokra, Consigli védett, majd Totti lapos indítása után Osvaldo elől mentett az utolsó pillanatban Manfredini.

Később Totti maga próbálkozott egy távoli lövéssel, ekkor Consigli szögletre ütötte a labdát, majd a 20. percben De Rossi hosszú indításából Krkic került helyzetbe, és el is tudta passzolni a játékszert a kapus mellett. (1-0)

Bojan Krkic örül góljának a Roma-Atalanta Serie A-mérkőzésen 2011 októberében a Stadio Olimpicóban

A spanyol csatár először került a Farkasok kezdőjébe, és nagyon agilisen játszott, nem sokkal gólja után a bal szélen vette el Masiellótól a labdát, befelé húzott, és nem sokkal tekert a kapu fölé. A 31. percben a Roma másik Barcelonából - csak épp az Espanyolból - érkezett csatára szerezte meg a második hazai gólt, miután egy szögletet követő felszabadítást Rosi távolról visszafejelt, a támadó pedig jó ütemben lépett ki, pimaszul elhúzta a levegőben Consigli orra elől a labdát ballal, jobbal pedig bepasszolta az üres kapuba. (2-0)

Az első félidő utolsó emlékezetes jelenetét a vendégek produkálták, de Denis lövését blokkolni tudták a hazai védők, Moralez pedig nem találta el a kaput az ismétlésből.

A második játékrész elején kissé az öltözőben ragadt a Roma, szépített is az Atalanta, Denis ugrott magasabbra, mint Heinze egy kis szöglet utáni beívelésnél, és a hálóba bólintott. (2-1)

A bergamóiak ezt követően sokkal többet birtokolták a labdát, és sok pontrúgást ki is harcoltak a Farkasok tizenhatosa körül, helyzeteket azonban ezekből nem igazán tudtak kialakítani. Sőt, a római kontrák sokkal veszélyesebbek voltak - Francesco Totti húzódás miatti lecsérélése után is - , és egy ilyen végén a 81. percben Simplicio el is döntötte a találkozót. Pjanic indítása után birkózott meg a védőjével, a kifutó kapus mellett pedig elemelte a labdát. (3-1)

A hátralévő perceket szinte csak a formaság kedvéért játszották le a csapatok, így újabb gól már nem született. A Roma megszerezte második győzelmét, míg az Atalanta elveszítette veretlenségét az idei szezonban.

Serie A
6. forduló
Roma-Atalanta 3-1 (2-0)
gólszerzők: Krkic (20.), Osvaldo (31.), Simplicio (81.), illetve Denis (48.)
megosztom