WADA

A cigaretta is felkerülhet a dopping listára?

  • VNA

A napokban került nyilvánosságra a doppingszerek 2012-től érvényes listája – a WADA már a nikotin hatásait is figyeli.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a jövőben komolyan foglalkozik a nikotin hatásaival is, így elképzelhető, hogy hamarosan a cigaretta egyik hatóanyagának számító szer is felkerülhet a tiltó listára. „A jövőben a nikotin is bekerült a WADA-monitoring programjába. Enyhe stimuláló hatása van, amelyről szeretnénk többet megtudni. A tiltott anyagok listáján egyelőre még nem szerepel, hiszen most még csak a hatásmechanizmusát szeretnénk jobban megismerni” - fogalmazott a Kölni Sportfőiskola Biokémiai Laborját vezető Wilhelm Schänzer.

A professzor azt is elmondta, hogy lényeges újdonság nem szerepelt a WADA által szerdán nyilvánosságra hozott, a 2012. január elsejétől tiltottnak számító szereket tartalmazó listán. „Vannak kisebb módosítások bizonyos területeken, de semmi olyan, amely témát szolgáltatna a nemzetközi sajtónak” - nyilatkozta a kutató.