Kosárlabda

Feloldották a tilalmat, igazolhat a pécsi női csapat

  • MTI

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége feloldotta az igazolási tilalmat, így szerződtethet új játékosokat a Pécs 2010 női csapata.

A kétszeres Euroliga-bronzérmes klub többségi tulajdonosa és egyben legendás irányítója, a karácsonykor anyai örömök elé néző Iványi Dalma csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elmúlt két hétben megállapodott a baranyaiak volt brazil légiósával, Grazianéval és ügynökével - akik felé tartozása volt az egyesületnek -, így a vasárnapi bajnokin teljes csapattal állhatnak ki a Vasas ellen.

"Négy játékosnak volt élő szerződése, és a napokban így már megállapodhatunk azzal a hat-hét lánnyal is, akik augusztus óta velünk edzenek" - mondta Iványi Dalma, hozzátéve: júliusban létrejött a klub illetve a dél-amerikai játékos és ügynöke között egy mindkét fél által elfogadott megállapodás a kifizetés ütemezéséről. Ez négy időpontot jelölt meg a törlesztésre, és jelenleg már csak egy átutalás van hátra. Ezért a Pécs azt szerette volna elérni, hogy a nemzetközi és a magyar szövetség méltányolja ezt, és oldja fel a kirótt szankciót - ez most teljesült.

A 11-szeres bajnok és 11-szeres kupagyőztes pécsiek - akik anyagi okokból idén először nem indulnak el az Euroligában - vasárnap 17 órakor kezdik meg az NB I-es szereplésüket Pasaréten.